Adományokat osztottak Újszászon – Olvasói levél

Újszászon a Szebb Jövőért Egyesület júliusi tevékenysége mozgalmasnak mondható. Folytatódtak a rendszeresé vált egészségügyi sétáink a temetőben, valamint az éjszakai, gépkocsis levegőzéseink. Ugyanakkor, Békéscsabai bajtársaink példáját követve, kerékpáros edzést is szerveztünk tagjaink részére. Mint tudvalevő a bringázás, minden izmát megmozgatja az embernek, valamint az utca emberével is közvetlenebb viszony alakulhat ki. Nagyon sok járókelő már messziről üdvözölte tagjainkat, többen voltak akik megállították őket, így adva hangot tetszésüknek, bátorításuknak. Köszönjük szépen!

Ezekből a beszélgetésekből arra tudok következtetni, hogy Újszász lakosságának túlnyomó része örül a jelenlétünknek, és talán egy kicsivel jobb a közérzetük is mostanában. Persze van egy bizonyos csoport, akiknek továbbra sem tetszik a tevékenységünk. Valójában, ezek közül az emberek közül még senki nem fogalmazta meg érthetően a kifogásait. Mi az, ami nem tetszhet? Az, hogy akad a településen 10-15 tenni akaró, lelkes Hazafi, – szabad idejét feláldozva – vigyázó szemeit a városunk lakosságának nyugalmára fókuszálja?

Karitatív tevékenységként, ruha, bútor, műszaki cikk adományokat osztunk ki, mélyszegénységben élő újszászi családoknak? Talán probléma, hogy részt veszünk, és koszorúinkat kihelyezve megemlékezünk nemzeti ünnepeinken? Mi rosszat tettek a Szebb Jövőért Egyesület újszászi tagjai, ami miatt a bizonyos körök ellenségnek tekintik őket, akadályozzák adományosztó tevékenységüket, – (ami valójában a munkatársaik egymásközti hiányos kommunikációjának következménye, ahhoz pedig semmi közünk, rendezzék le egymás között) –  és ha ezt szóvá teszi valaki, akkor gyerekes bosszút forralnak ellenük?

 

Ezen kis kitérő után, még néhány mondat a beszámolómhoz.

A hónap folyamán, három lehetetlen körülmények között élő, kisgyermekes család keresett meg bennünket, hogy segítsünk a mindennapi boldogulásukban. Mivel az egyesületünk is csak azt tudja adni, amit a túlnyomó részben, szociálisan érzékeny, újszászi lakosok felajánlanak adományként. Így bútorokat, szőnyegeket, ruhaneműket tudtunk kiszállítani mindhárom helyre.

Ezúton is kérem a tisztelt újszászi, lakosokat, hogy akinek van fölösleges bútora, lakberendezési tárgya, műszaki cikke, vagy kinőtt, megunt, de még használható felnőtt-gyermek ruházata, és szívesen felajánlaná karitatív célra, az jelezze felénk. Adjuk inkább a rászoruló gyermekeknek, mintsem beledobjuk a frissen kihelyezett textilgyűjtő konténerekbe.

Itt szeretném megemlíteni, hogy a segítséget kérő és a felajánlásból részesülő családok közül, az egyik egy kisebbségi család volt. Ebből is láthatja bárki, hogy a Szebb Jövőért Egyesület csupán azon az alapon tesz különbséget ember és ember között, hogy az illető a társadalom (közösség) számára építő (hasznos), vagy káros (romboló) életvitelt folytat. Természetesen mi származástól függetlenül, a társadalmi normákat tiszteletben tartó családokat segítjük. Ezek a becsületes, szegénysorban élő, segítségre szoruló családok, nem félnek a fekete ruhás emberektől, és nem is kell soha félniük, mert tudják, hogy mellettük állunk. Viszont féljenek a gazemberek, a fehérgalléros bűnözők! Mert hamarosan eljön a számadás ideje!

Továbbra is várom megkereséseiket, észrevételeiket, javaslataikat, kritikáikat!

Mert nálunk lehet kérdezni!

 

„Szavaink csendesen szólnak, de tetteinket igaz hit és kitartó következetesség jellemzi.”

Adjon az Isten, szebb jövőt, minden igaz Magyarnak!

 

Vásár István

Szebb Jövőért Egyesület, Újszászi vezetője

 

 

Szerkesztőségi megjegyzés: Szerkesztőségünk minden szervezetnek, minden állampolgárnak lehetőséget biztosít a megjelentetésre. A levélben foglaltakért teljes mértékben a szerző a  felelős.

Továbbra is várjuk olvasóink leveleit a [email protected] e-mailcímre, ahová véleményeiket, lakókörnyezetük sérelmeit, illetve bármilyen demokratikus elveket valló meglátásaikat közölhetik velünk. Természetesen várjuk az Önök beszámolóit is 1-1 rendezvényről, az olvasókat érintő eseményről, hiszen a Vidék.ma hírportálon a valós és helytálló információk kerülnek publikálásra.

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: