Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Ha ma még nem nevetett, majd most fog!

Úgy gondoljuk, hogy egy hírportálnak nem és kifejezetten azokat a szomorú és tényszerű adatok informáltságát kell közölnie az olvasókkal, amelyek napról napra körülvesznek minket, hanem érdemes néha a humort is hétköznapjainkba becsempészni.

Többek között így született meg az alábbi kárbejelentő lap leírása is: (Olvassák el Önök is, és induljon jól a hétvégéjük!)

A dátumon 1995 áll.

Az esemény részletes leírása:

“Sötét volt már, baljósan zúgtak az útmenti jegenyék. A széltépte felhők már-már feladni látszottak harcukat a Hold ellen, ám az égitest győzedelmeskedett. Hideg fény szórta be ezüstjével a csalitos settenkedő vadjait, az árokba lassan varangyosbékák kuruttyolták esti imájukat.

Na, ekkor ütöttük el a motorost. Balra akartunk elkanyarodni, de meggondoltuk magunkat, mondván ott se lesz jobb. A motoros szegény bedőlt balra villogó indexünknek, ám mi visszakanyarodtunkban rajtaütöttünk, ő pedig az árokba hengerbucskázott szegény. A békáknak torkára fagyott a kurutty!”

Véleménye szerint a baleset bekövetkezésének mi volt az oka, azért ki tehető felelőssé?

“Az autó vezetőjének pillanatnyi kihagyása, a szerencsétlen körülmények és a világ általános nyomorúsága. Mindig az ártatlanok szívják meg, mindig.”

Egyéb közlendők:

“Az előadás, amelynek megtekintésére Nyíregyházára igyekeztünk (Csehov: 3 nővér) nézhetetlen volt. A II. felvonásra értünk oda. A III. felvonás alatt szívesen cseréltem volna a motorossal. A IV. felvonás alatt bárkivel.”

Szerző: Gini Papp – Zacc

(Forrás: email körlevél)

A történet valódiságát nem ismerjük, azt csak a leírásban foglalt humorral fűszerezett tartalom miatt osztottuk meg olvasóinkkal!

Kellemes hétvégét kívánunk Önöknek és olvassanak minket szombaton és vasárnap is!

Indexfotó: today.com

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: