Kórházba került Noszály Sándor teniszező

Súlyos sérülésekkel kórházban ápolják Noszály Sándort, a volt válogatott teniszező ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást indított.

A Velvet internetes lap értesülései szerint a teniszező csütörtök este sérült meg egy fővárosi szórakozóhelyen, jelenleg intenzív osztályon kezelik. Egyes források szerint verekedés közben, más információk szerint balesetben sérült meg Noszály Sándor.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ügyben a BRFK bűnügyi főosztály életvédelmi osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

Noszály Sándor a nyolcvanas-kilencvenes évek kiemelkedő magyar teniszezője volt, ötször nyerte el az év magyar teniszezője címet. Legeredményesebb időszakában, 1995-ben a világranglista 95. helyezettje volt. Ugyanakkor a bulvárvilág számára sem ismert a neve, hiszem az egyik kereskedelmi tévécsatorna műsorában is főszerepet vállalt korábban.

 

Forrás: MTI

Indexfotó: nlcafe.hu

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: