Tegyünk együtt Kisújszállásért – interjú a DK helyi elnökével, Baranyainé Mércse Ildikóval

Hírportálunk nyitottsága által minden politikai pártnak és képviselőiknek megadatik a lehetőség, hogy előzetes egyeztetést követően – riportot készítve – tájékoztassák a városuk és a vidékieket eddigi munkájukról, eredményeikről és tenni akarásukról.

Szőllősi Jánossal készült interjúnk után sorra jelentkeztek hozzánk mind pártok képviselői, mind független induló jelöltek az önkormányzati választásokat érintően. Kisújszállás egy olyan város, ahol egyre inkább a hathatós segítség „üti fel fejét” valamilyen formátumban. A Demokratikus Koalíciót képviselve Baranyainé Mércse Ildikó vállalta a riportot.

 

Közel a választások és vége az aláírásgyűjtésnek. Értesüléseink szerint mind az egyéni (választókerületi) mind a polgármester-jelöltség biztosan megvan. Igaz ez?

Igen, igaz. A kötelező (vagy minimális) aláírásszámokat túlteljesítettük mind a választókerületi, mind a polgármesterségi részt érintően. Ebből is látszódik, hogy én ténylegesen képviselni szeretném a kisújszállásiak érdekeit.

Saját tapasztalatomból tanulva a jelenlegi kormányzat és városvezetés is kivetette rám és vállalkozásaimra a „háromcsapást”. Saját példámból is látom, hogy a vállalkozók helyzete nagyon nehéz, a polgárok helyzete nagyon nehéz, az emberek elszegényedtek.

Mindezek ellen nem tudom, hogy tudok-e tenni, de az biztos, hogy igazságosabban, próbálok emberibben, anyáskodva a város életét igazgatni – említette Ildikó.

Az anyai szerepet sokan tudják, hogy az életszerűségből adódóan átkarolva és családias hangulatban – a közakaratot is megkérdezve az ügyintézések során – kell átfogni és átlátni. Ez ma nincs így. Ma! De az az egyik célom, hogy ez megváltozzon és élhetőbb várost alakítsunk ki.

A szociális oldalt kell erősíteni, ahol az emberek a közt ténylegesen magukénak tudhatják értékteremtő és értékmegőrző szinten. (Utalt Ildikó arra az érzelmi oldalra, amikor a családi összefogás és együttlét a legerősebb köteléket jelenti az emberek számára, hiszen akkor tiszteljük egymást és értékeinket is.)

Az „üvegzseb” szót és értelmét igazságosabbá és átláthatóbbá kívánom tenni polgármesterségem/képviselőségem esetén úgy, ahogy az igazságosabb legyen, és ahogy a DK programjai között is szerepel.

A munkahelyteremtést érintően „1 fecske nem csinál nyarat”, bármennyire is szeretnék szociális téren segíteni az embereknek. Ez a feladatkör nem egy emberen múlik. Ismerve az eddig megvalósult kormányzati 1 millió munkahelyes projekttevékenységet, én nem szezonális és nem létminimum alatti bér elérésére törekszem mind a fiatalok munkahelyteremtését, mind a munkanélküliek munkához jutását érintően. Eddig is felelősséggel tartoztam az alkalmazottaimért és családjukért, amit a továbbiakban a választókörzetben, illetve a teljes város lakosságát érintően szívügyemként képviselek.

 

Munkahelyteremtést érintve van-e kifejezett ötlet?

A munkahelyteremtést egyrészt a helyi szociális szövetkezet hónapokra visszanyúló ötletében látom, amelyet mások is felvetettek már az elmúlt 2-3 hétben nyomtatott formában. A program keretében több pályázati lehetőségnek is utána jártam. A szegényebb embereknek – szaktudáshoz igazított, vagy szaktudást nem igénylő – munkakörök biztosítása esetén a mezőgazdaság egyes ágaiban lehetne szerepük. Munkájukkal mind a termelőszférában megállhatnák helyüket, mind pedig valós értékteremtő tevékenységet végezhetnének, ami a városnak is jó lenne.

Mint tudjuk a jelenlegi közmunka csak látványfoglalkoztatás. Ezt kell megszüntetni és valós munkáért, valós megélhetési lehetőséget biztosítani az emberek számára.

Sajnálatosan odáig süllyedt az elmúlt évek során az ellátás, hogy visszafelé haladunk. Az értékteremtő munkahelyek által – Kisújszállást érintve – a mezőgazdaság az egyik potenciális lehetőség, amelyet ki kell használni. Városi kereteket tekintve az önellátás, a megtermelt javak helyi szinten való elosztása (Például: a megtermett zöldségek iskoláknak, oktatási intézményeknek történő minimális haszonnal, önköltségi áron való értékesítése nem adna további mutyira lehetőséget) jelentősen növelné a minőségi színvonalat és az emberek komfortérzetét, szociális érzetét.

 

A munkahelyek teremtését természetesen nem csak és kifejezetten helyi szinten kell hosszútávon megvalósítani. A várost vonzóvá kell tenni a befektetők számára. Az egyedi példák – és ötletek – itt is hathatós segítséget kívánnak. Van olyan település, ahol a helyi iparűzési adó minimálisra csökkentése is jelentősen hozzájárult a vállalkozások megőrzésében, illetve új cégek betelepülésében.

Az eddigi városvezetés elért céljaként a Kumánia nagyon szép látványterv, de ez mind csak látszat. Munkahelyteremtést érintve nincs olyan kisújszállási, aki dolgozott benne. – Sokan biztosan felkapják a fejüket, de Baranyainé egyből rávilágít a lényegre: A kivitelezés, megépítés, fejlesztés hol köthető a helyi szakmunkás és diplomás szakemberekhez és vállalatokhoz, vállalkozásokhoz?

Csak tekintsük a kőműveseket, ácsokat. Hány munkanélküli van Kisújszálláson az említett szakmunkásokból? Miért nem nekik adtak lehetőséget akár a munkaügyi központ által, akár más módon? (Igen, a törvényi szabályozások ilyen téren is változtatásra szorulnak, hiszen a pályázatok által csak nagyon szűk körre terjednek ki a kivitelező (ismerős) cégek sorai – ezt kell megakadályozni.) Nem áll szándékomban és nem is akarok senkit megbántani, de effektíve nincs haszna a helyi embereknek abból, hogy bemehet egy fürdőbe…

 

Mi szorul még változtatásra?

Az „üvegzsebhez” szorosan kapcsolódik az, hogy vakítják az embereket. Az adósságok átvállalása által a helyi szinten működő önkormányzatok az állam nevében gazdálkodnak a pénzekkel. Vagyis az önkormányzatok által vállalt kötelezettséget és szerzett bevételek is összeadódnak és teszik ki az állami kasszát. Amikor az állam „átvállalta” a kötelezettségeket, akkor egyik zsebéből áttette a másikba azt. Ezt a vakítást és az emberek megtévesztését célzó politikát át kell, hogy váltsa az igazságosság és emberibb látásmód. Nem mindig a zsebek megtömése kell, hogy elsődleges legyen. Ideje a változtatásnak! Lássuk példaként maguk előtt azokat a településeken kirobbant botrányokat, amikor játszóterek és parkok kialakítását végezték el úgy, hogy jelentősen felülbírálták az árakat. Most pedig visszakérik a pályázatok által elnyert összegeket… Előbb vagy utóbb minden kiderül! – fűzte hozzá Ildikó.

Ezért van az, hogy a kormánypárt-közeli cégek nyernek szinte mindenhol. Jó ez így? Másnak is adjunk lehetőségeket! Nekem, illetve a Demokratikus Koalíciónál a demokrácia az első! Miért kell például a vasútépítéstől kezdődően a különböző beruházásokig olyan vállalkozók neveit felsorolni, akik csupa kormánypárti szimpatizáns? Említhetjük Mészáros Lőrinc és Simicska cégeit, akik Kisújszállást érintően és a környékbeli településeken is építenek állami közpénzekből. Én lehet találtam volna alkalmasabb vállalkozásokat is náluk. Lehet kisebb vállalkozásoktól, helyieket érintve, de akkor is helyi szinten teremtek értéket, munkát és munkalehetőséget a helyi érdekeket képviselve.

 

Említésre került az, hogy pályázatok. Hallva a vidéki emberek véleményét, sokszor párthoz kötik azt (és ezáltal félnek is egyben a saját megélhetésüket tekintve), hogyha nem „annak az emberei” kerülnek be ismét az önkormányzatokba, akkor sok lehetőség megszűnik a város számára. Ezzel kapcsolatosan van-e észrevétele?

Igen, van. Nekem is feltették és fel is teszik a napokban is ezt a kérdést. Ez téves, vagyis inkább vannak olyan személyek, akik így kommunikálják ezt a témakört, hogy talpon maradhassanak. Mint említettem: Látvány és látszat. Ez a „mutyi-kör”- fogalmazott Baranyainé.

A pályázatoknak meg kell lennie a függetlenségének akkor is, ha nem kormánypárti egy város vezetősége. Erre tudnék példát is mondani ellenzéki oldalon. Azok a települések is fejlődnek és fejlesztik magukat a helyi igényekhez mérten. Ez működhet Kisújszálláson is!

 

Az aláírásgyűjtések során milyen tapasztalatokkal, milyen élményekkel találkozott vagy találkoztak a párt indulói?

Az embereknek elegük van abból, amikor azzal kampányol valaki, hogy „jobban élünk és teljesítünk”. Miért kell a látszat, mikor a valóság más? Sokan már feleszméltek és nem párthoz, hanem személyhez kötik a tevékenységet és a tenni akarást. Más az, amikor valaki mögött a pénz dominál és más a hatékony munkavégzés. (Nem a látszatos, hanem a hatékony munkavégzés – emeli ki Ildikó.)

Elsősorban nálam a helyi érdekek képviselete dominál. A helyi munkaerő megtartása, ösztönzése és a szociális biztonság megteremtése.

 

A programról mit lehet tudni?

A programunkról, hogy mit is szeretnénk Kisújszállásért tenni, azt az alábbiakban tudom összefoglalni:

A Demokratikus Koalíció képviselői változást szeretnének hozni a város életébe. Mi azt gondoljuk, hogy minden ember értékes, városunk összes polgárának munkája fontos, szükség van rá. Ezért Mi nem teszünk különbséget közöttük, műveltség, etnikai, vallási, világnézeti alapon. Városunkban az utolsó két évben többnyire olyan beruházások zajlottak és zajlanak, melyek az itt lakóknak nem teremt jobb feltételt, lehetőséget a megélhetéshez. Olyan beruházásokat szeretnénk létrehozni a jövőben, ami az itt élő emberek életminőségét jobbá teszi. Ennek megvalósításához nagy összetartás és együttműködés szükséges.

1.Programunkban kiemelten fontosnak tartjuk a gyermekek mindenek feletti támogatását.

– óvodák felújítása

– családsegítő, támogató programok indítása

– családi napközik kialakítása

2.Munkaprogramunkban tervezzük a szociális szövetkezetek létrehozását, mely kiváltja a közmunkát méltóbb munkabérért. Helyben termelt élelmiszerek felhasználásával üzemeltetni a gyermek-étkeztetést. (A korábban említettek szerint.)

3.Programunkban szerepel a piac és piactér felújítása, helyi termelőknek kedvezmény biztosítása.

4.Startprogram keretében segítjük a fiatalok munkához jutását. Tartalmas szórakozási lehetőséget biztosítunk.

5.Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy városunkban bármilyen beruházási, karbantartási munkálatot helyi vállalkozók, iparosok,munkások végezzék el.

6.Pályázatokon nyertes vállalkozók kötelesek legyenek helyi munkaerőt alkalmazni.

7.Gondoskodunk időseinkről.

8.A meglévő energiák újrahasznosítását szeretnénk kiaknázni (Kumánia, Hulladék).

9.A közbiztonság javítása.

10.Fegyelmezett költségvetést ígérünk, vigyázunk a város pénzére. Nem hatalmi, vagyoni kiváltságokra törekszünk, hanem a lakosság képviselői szeretnénk lenni.

 

 

A programokat már megismertük. Volt-e olyan ellenzéki, aki kétkedve fogadta az indulást?

Sajnos szurkálódások vannak, és voltak a kormánypárti oldalról. De ezúton is tájékoztatom őket, hogy bármennyire is kétkednek, a polgármesterséghez szükséges aláírásokat is összegyűjtöttük a városban, és hivatalos jelölt is lettem.

Én eddig is, és ezt követően is kitartottam egyediségem, és képviseletem mellett. Ahogy egy közéleti mondás is tartja: „Ha csak azért utálnak, mert te más vagy mint ők, akkor nyugi, csak irigykednek, mert egyéniség vagy!”

Sajnálom azokat, akik az illiberális államot építik, miközben a demokrácia romokban hever Magyarországon. Lassan se nem láthatunk, se nem hallhatunk. Tegyük fel a kérdést: Ezt akarjuk?

 

 

A kisújszállási lakosokhoz zárszóként pedig az alábbi üzenetet szeretném továbbítani:

Aki nem ismer még, csak annyit, szeretnék üzenni, hogy: Mielőtt szavazna, igyekezzen megismerni engem és a programunkat!

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: