Fotó: internet

Sportolás közben is fő a biztonság

Ezekben a napokban enyhe az időjárás, de lehetnek még olyan időszakok, amikor a folyók, tavak befagynak. A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a jégen tartózkodással kapcsolatosan mindenkit óvatosságra int.

A szabad vizek és azok környékei egész évben kedvelt kirándulóhelyek, a hétvégi programok gyakori helyszínei. Ezekben a napokban enyhe az időjárás, de az elkövetkezendő hetekben lehet még olyan alacsony a hőmérséklet, hogy a tavak, folyók befagynak. A jég komoly veszélyeket rejt magában, egy beszakadásnak súlyos, illetve tragikus következménye lehet. A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság kér mindenkit, hogy a veszélyhelyzetek, balesetek elkerülése érdekében fogadja meg az alábbi tanácsokat.

 

A szabad vizek jegén tartózkodni azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá. Ennek megfelelően tájékozódjunk, hogy a tiltások mely részekre vonatkoznak. Alaprendelkezésként TILOS a szabadvizek jegén tartózkodni az alábbi esetekben:

 

–           éjszaka és korlátozott látási viszonyok között;

–           járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével;

–           kikötők és veszteglőhelyek területén;

–           folyókon és azok mellékágain.

 

A jogszabály előírja, hogy aki jégen jégkitermelést folytat vagy a halak oxigén ellátását biztosító, 1 négyzetméternél nagyobb léket vág, köteles a jégmentessé vált területet 1 méteres magasságban elhelyezett, legalább 10-10 centiméter széles, piros-fehér csíkozású korláttal ellátni. A kihelyező a jégmentessé vált területet jelző eszközöket köteles eltávolítani a figyelmeztető jelzés elhelyezésére okot adó körülmény megszűnésekor.

 

A következő jogszabályi rendelkezés leginkább a horgászokat érinti. Aki a jégen 1 négyzetméternél kisebb léket vág, köteles a jégmentessé vált területet legalább 50 méterről jól felismerhető módon megjelölni, amelyhez a vízparton található természetes anyagokat (pl. nád, sáskéve, száraz ágak) is fel lehet használni.

 

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a hirtelen hőmérsékletváltozások, illetve a tartósan enyhe időjárás nagymértékben megváltoztathatják a jégtakaró tulajdonságait, ezáltal az veszélyessé, kiismerhetetlenné válhat. A szabadvizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvadt, nem mozog. Fontos, hogy a fagyás alatt lévő jeget ne terheljük túl, így a kb. 8 cm vastagságú jég már alkalmas lehet arra, hogy rajta tartózkodjunk, de igazából a kb. 12 cm vastagságú jég az, amely már akár egy csoport egyidejű jégen tartózkodására, illetve sportolásra is alkalmas. De például a szánkókkal való biztonságos jégen tartózkodáshoz kb. 18 cm vastagság ajánlott.

 

 

Néhány jó tanács baj, veszélyhelyzet esetére:

-Ha a jégen tartózkodása során gyanús ropogást, recsegést hall, azonnal feküdjön minél nagyobb testfelülettel a jégre és próbálja meg a legközelebbi biztos pontot hason csúszva elérni.

 

-Beszakadás esetén a kihűléstől való félelem és az esetleges pánik miatt az ember ösztönösen mozgásba kezd, de mégis igyekezzünk kerülni a felesleges mozdulatokat, ezáltal megőrizve a ruházatunkban lévő szigetelő légréteget. Igyekezzünk a lábunkkal a jég szélét elérni és a part felé előrelökni magunkat, illetve próbáljunk segítséget kérni.

 

-Ilyen esetekben sajnos a kihűlés és a végtagok elgyengülése a legnagyobb ellenségünk, az ilyen vízben ez akár 10-15 perc után is megtörténhet. Emellett a jéghideg víz alatt oxigén nélkül az átlagember néhány másodpercig bírja csak.

-Fontos, hogy ha partot értünk, a lehető legrövidebb időn belül menjünk meleg helyre, szárítkozzunk meg, testünket töröljük szárazra, igyunk forró, meleg italt. Kávét, alkoholt ilyen helyzetben ne fogyasszunk!

 

-Nem lehet elégszer felhívni rá a figyelmet, hogy soha ne kezdjünk felelőtlenül mások mentésébe, mert ezzel saját életünket is kockáztatjuk. Emellett további jégbeszakadások történhetnek.

 

-Lehetőleg hívjunk segítséget és a mentést végző személyt kötelekkel, társakkal biztosítsuk. Ha más eszköz nincs, egy hosszú, de erős ágat, vagy akár ruhadarabot nyújtsunk a jégbeszakadtnak. Ha többen vagyunk, akkor egymás lábát fogva, mint egy hason fekvő lánc tudunk segíteni.

 

-Ha lékhorgászatra indulunk, lehetőleg vigyünk magunkkal egy hosszú botot a jégre, mely hasznos lehet akkor, ha a jég beszakad alattunk. Ilyenkor a botot keresztbe fordítva magunk előtt az fogást adhat, és így segítséget nyújthat, hogy a vízből minél hamarabb kimásszunk.

 

-Ha többen vagyunk a jégen – például horgászat közben – jó, ha van nálunk kötél. A kötelet úgy is használhatjuk, hogy azt egymástól megfelelő távolságra (legalább 15-20 m) tartózkodva valamennyien a derekunkhoz rögzítjük, így ha valaki bajba kerül, a kötél segítségével segíteni tudunk. Ha egyedül horgászunk, akkor a kötél másik végét a parton lévő fához, tárgyakhoz is kiköthetjük.

 

A jégen tartózkodás szabályainak megszegése miatt a rendőr, a közterület-felügyelő, a halászati őr és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője helyszíni bírságot szabhat ki. Az ilyen szabályszegést elkövetőt figyelmeztethetik is, de vele szemben szabálysértési feljelentést is tehetnek.

 

Forrás: police.hu

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: