Sűrű köd a vidéki utakon – Óvatosan közlekedjenek!

Korábban felhívtuk olvasóink figyelmét arra, hogy az utóbbi napokban az időjárás bizony a közlekedőkre fokozott veszélyt rejt a sűrű köd miatt.

 

 

Indexképünk tanúbizonysága szerint bizony ennyit láthatnak az este közlekedők az utakon. Sokszor, és sok esetben az óvatosság jeleit munkatársaink nem tapasztalják a közlekedésben, és a látási viszony alig 50-100 méterre való lekorlátozása által (értsd: ködös, párás, csúszós útszakasz) is bőven a megengedett sebességhatár felett közlekedőkkel is találkozhattunk már.

 

Amint azt a rendőrségi felhívás is tartalmazza:

A köd jelentősen korlátozza a látási viszonyokat és a közlekedőkre nézve további veszélyeket rejt. Ilyenkor a járművezetőknek számítaniuk kell a köd mellett kialakuló, a közlekedést hátrányosan befolyásoló körülményekre, csúszós útszakaszokra is.

 

 

Fontos, hogy az út és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg a sebességet, ködös, ködfoltos útszakaszokon a megengedettnél lassabban közlekedjenek. A lassabb haladás mellett a követési távolság növelése is csökkentheti a balesetek bekövetkezésének kockázatát.

 

 

Lehetőség szerint ködben ne előzzenek és tartsanak biztonságos követési távolságot. A látni és látszani elv alapján tartsák tisztán a gépjárművek fényszóróit, irányjelzőit, szélvédőit, – amennyiben van – használják a ködfényszórókat.

(Forrás: police.hu)

 

Tapasztalati forrásként kiemelnénk azon tényezőt, amely szerint “félszemű bagolyként” közlekedve sok autós nem fordít megfelelő figyelmet gépjárműve rendszeres ellenőrzésére. => Egy-egy izzó kicserélése nem sok időt vesz igénybe, és bizony a látási jellemzőket is nagyban javítja.

 

 

Vigyázzunk egymásra közösen. Mindenkit hazavárnak!

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: