Fotó: internet (A kép illusztráció.)

PM: elfogadhatatlan a paksi bővítés titkosítása

A Párbeszéd Magyarországért számára jogilag és politikailag is elfogadhatatlan, hogy az Országgyűlés egy törvénnyel 15 évre titkosítani akarja a paksi erőmű bővítésének dokumentumait – erről a párt társelnöke beszélt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

 

 

A PM ezért Áder János köztársasági elnökhöz és Székely László alapvető jogok biztosához fordul majd – jelentette be Szabó Tímea, aki a szerződésről azt mondta, meggyőződése, hogy az azért felelős személyek “börtönben fognak ülni”.
 

A független képviselő kitért arra a javaslatra is, amelyik szerint 100 százalékos vasárnapi pótlék járna a kiskereskedelemben dolgozóknak. A PM véleménye szerint nem az a kérdés, hogy akik dolgozhatnak vasárnap, ezt dupla bérért tehetik, hanem az, hogy a kiskereskedelmi üzletek bezárása miatt sokan elveszítik a munkájukat – jelentette ki. Véleménye szerint a vasárnapi zárva tartást szabályozó törvény pedig csak arról jó, hogy a KDNP, a “Fidesz oldalkocsija” igazolja saját létét.
 

Szabó Tímea véleményezte Kövér László házelnöknek a parlament munkarendjére vonatkozó javaslatát is. A képviselő azt mondta, egyértelműen látszik, hogy a Fidesz “nem tudja már egyben tartani a kétharmadot”. Azért van szükség a kéthetenkénti ülésezésre, mert azzal megpróbálják “foggal-körömmel itt tartani saját képviselőiket”, biztosítani a kétharmadot és csorbítani az ellenzéki jogköröket – fogalmazott. (MTI)

 

Indexfotó forrása: alternativenergia.hu

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: