Hatalmas “Karcagi Brókerbotrány” – Az emberek milliókat, milliárdokat veszítettek

2 kormánypárti minisztere is van Karcagnak, és a mostani ügy kapcsán érintett vállalkozás tulajdonosi köre is kormánypárti elkötelezettség mellett volt ismert. A botrány hatalmas méreteket ölt.

 

Furcsa volt azt tapasztalni, hogy egyik helyi média sem volt jelen az eseményen, bár a délután során megjelent Fazekas Sándor miniszter egyik választókerületi mindenese, hogy fényképeket készítsen. (Ennyit érnek a választók Karcagon – fogalmaztak többen, míg a Jobbik karcagi elnöke jelenlétével is támogatta a károsultakat és informálódott a megoldási lehetőségek előtt.)

 

 

Szerkesztőségünkben jutott információk szerint a mai napon 11 óra körüli időben kaptuk a hírt: “Hatalmas tömeg áll a karcagi Táncsics körúti – vállalkozási – székhely előtt”. A károsultak ugyanis értesültek arról, amint egy neves vállalkozási kör “lelépett” a karcagi lakosok pénzével. Az összegekről pontosan nem tudni, de milliárdokra becsülik. Időközben a “rögtönzött gyűlés” székhelye átkerült a Püspökladányi úton lévő vállalkozási telephelyre, ahol rendőrségi megfigyelés mellett találkoztunk olyan családdal, akiknek a teljes megtakarítása – amely évtizedekben mérhető – tűnt el szűrén-szálán, és a sor természetesen nem teljes.)

 

Volt olyan is, aki ma intézte volna ingatlana adásvételét, annak pénzügyi rendezését tízmillió forintos értékben, és búcsút mondhatott mind a pénzének, mind pedig az ingatlannak…

 

Nincsenek szavak – nyilatkoztak többen tudósítónknak, és sokan “lincselő” hangulatban álltak tétlenül.

 

A mintegy 100 fős tömeg oszlatására több kísérletet is tettek időközben, de a kitartóak a helyszínen Dr. Séllei Ilona ügyvédi álláspontját is meghallgathatták. A délután 16 óra 30 perc körüli időben Teleki Zoltán – Karcag város rendőrkapitánya – is felszólalt (mire már többen hazamentek), amelyben a rendőrségi folyamatmenet elindításáról tájékoztatta a károsultakat és érintetteket. Arra a kérdésre, hogy személyes érintettsége (kára) van-e az ügyben, nem nyilatkozott.

 

Hírportálunk megkérdezte Dr. Séllei Ilona ügyvédet a károsultakat érintő lehetőségekről, aki az alábbiakat nyilatkozta:

Ha beigazolódik, hogy valóban bűncselekmény történt, vagy annak alapos gyanúja áll fenn- és a tények ebbe az irányba mutatnak- akkor a károsultaknak mindenképp a rendőrségi segítségen túl jogi segítséget is kell kérniük, mert nem csak büntető, de polgári vonatkozása is lehet az ügynek. A károsultaknál a gyorsaságon múlik minden. Elmondta még, hogy praxisban már volt sajnos hasonló esete, és az azt igazolta: gyorsan és hatékonyan kell fellépni, mielőtt teljesen ellehetetlenülnek a károsultak. Ezúton ajánlja fel segítségét az ügyvédnő, a károsultaknak az 5300 Karcag, Táncsics krt. 15. szám alatti irodájában – említette.

 

Hírportálunk szerkesztősége az üggyel kapcsolatosan kérdéssel fordult a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitánysághoz is, amely alapján holnapra ígértek tájékoztatást. (Amint megkapjuk a választ, úgy tájékoztatni fogjuk olvasóinkat!)

 

 

A helyi Jobbik tájékoztatása szerint a Quaestor (a már korábban említett fideszes szálakat taglaló brókerbotrányról korábban már beszámoltunk) ügyhöz kísértetiesen hasonló botrányról van szó. A végeredmény ugyanaz. Nézzék meg a karcagjobbik.tv tudósítását, riportját:

 

Amint további hírekkel szolgálunk, tájékoztatni fogjuk olvasóinkat!

 

Addig is kövessék figyelemmel a vidéki híreket és eseményeket fényképes és/vagy videós beszámolóink által közösségi oldalunkon is a www.facebook.com/videk.ma címen!

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: