Nemzetközi programba tekinthettünk be Kisújszálláson a Móriczban – 6 nemzet fiataljai osztották meg egymással tapasztalataikat

Az ember örül annak, ha visszatérhet egykori oktatási intézményébe – igaz már más oldalról megközelítve azt -, hogy beszámoljon az iskola életéről, annak egy mozzanatáról. Így volt ezzel tudósítónk is, amikor a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola egy nagyon érdekes programnak (név szerint az ERASMUS + ESPS-nek) ad otthont, amely tavaly kezdődött és a 2015/2016-os évben fog végződni.

 

 

Szabó Tamással, az iskola igazgatóhelyettesével készítettünk riportot a helyszínen.

A program keretein belül 6 ország (Horvátország, Románia, Olaszország, Törökország, Görögország és Magyarország), illetve az országok 1-1 iskolái fogtak össze, ahol a program angol nyelven zajlik.

 

 

Az igazgatóhelyettes úr említése szerint: „A gimnazista korosztály környezetvédelemmel kapcsolatos témában dolgozik együtt. A környezetvédelmi témák, a környezettudatosság, hulladékgazdálkodás, víz, természet, környezetvédelem, természetvédelmi területeknek a látogatása körében. A kisújszállási programnak a témája például a hulladékgazdálkodás.”– mondta mindezt a szerdai előadásokat követően, ahol a nemzetek fiataljai országukról, a környezettudatosságról, környezetvédelemről, újrahasznosításról tartották látványos, és „hatásos” beszámolókat.

 

 

A hatásos jelzőt úgy értjük, hogy volt olyan csoport, ahol részletesen – saját maguk által készített videó segítségével – szemléltették a szelektív hulladékgyűjtés folyamatát. Mit lehet és hogyan a szelektív gyűjtőknél elhelyezni. Természetesen a diákok humora, – a könnyű felfoghatóságból adódóan is, amelyhez ezúton gratulálunk ötletességükhöz – megjelent a prezentációk során, és tekinteteket vonzó, tárgyilagosan tudatosító, konklúziókra késztető, környezettudatosságra nevelő szemléletmódokat láthattunk. (Egy rövid részletet itt tekinthetnek meg a görög diákok előadásából.)

 

 

Riportunk során az is említésre került, hogy az egymáshoz képest eltérő gondolkodással, különböző mentalitással rendelkező nemzetek jöttek össze egy közös projektben, de maga a szelektív hulladékgyűjtés minden ország kultúrájában egyre inkább megjelenik. Ennek volt ma apropója a prezentációk bemutatása.

 

 

Amint azt Szabó Tamás is mondta: „A fiatalok korosztályában ez (mint a szelektív hulladékgyűjtés) már teljesen természetesnek vehető dolog, így már nem azon van a hangsúly, hogy hogyan kell minél jobban szétválasztani a különböző frakciókat. A gondolkodásmód pedig a gyermekekről átsugárzik a felnőttekre, akik ugyan nem ebben nőttek fel, de részeseivé válhatnak. Ugyanakkor ez a folyamat visszafelé pedig fokozatosan fog működni, hiszen a mai gyermekeknek majd a gyermekei számára teljesen természetes lesz, hogy miként is kell cselekedni a környezettudatosság terén.”

 

DSC_0095

A beszélgetésünk során szóba került a városgazdálkodással, az iskolai hulladékgyűjtéssel kapcsolatos együttműködés, hiszen éppen a napokban írt Kisújszállás városa pályázatot arra vonatkozóan, hogy a kertes házakhoz 3000 db szelektív hulladékgyűjtő kerül kihelyezésre. Vagyis közvetlenül is érinti a város fiataljait a program mondanivalója.

 

 

Míg tájékozódunk a pályázati lehetőségekről – az alapokról-, addig kiderül, hogy a résztvevő gyermekek az iskola különböző évfolyamaiból, a 9.-12. évfolyamig kerülnek ki, és Tamás megemlíti még, hogy szakképzős diákjuk is van a csapatban. A diákok elég magas számban jelentkeztek a projektre, amely szám „harmincasra volt tehető”. Az iskolai nevelés terén pedig enne a hatása érződik, hiszen a résztvevő diákok osztálytársai látják és hallják mindazokat az eseményeket, amelyek a program keretein belül megtörténnek. „A tapasztalatszerzés élményszerű” – fűzte hozzá riportalanyunk.

 

 

Az iskola diákjai a projekt által a tapasztalatszerzésen át, élményt is szerezhetnek, a közös nyelvtudás bővítésével, tanulással, szórakozással bővíthetik az eddigi ismereteiket is.

 

 

Megkérdeztük – mivel kíváncsiak voltunk – az ERASMUS program tartalmiságát, lényegét is.

„Az össz ERASMUS program az európai országokban levő diákokat, közösségeket próbálja minél közelebb hozni egymáshoz különböző programok lévén az „európaibbá válásnak” az eszmeiségét foglalva össze, amely mellett minden egyes alkalommal más pozitív értéket képvisel magában. Ez a pozitív érték most a környezetünk védelmét érinti, de lehetne a média, a sport, vagy bármi más” – kaptuk a választ.

 

 

Rákérdeztünk arra is, hogy az iskola tanulói mennyire gördülékenyen veszik idegen nyelven az akadályokat, hiszen a program – a korábban említett – angol nyelven zajlik. (Lásd videónkat.)

 

 

Tamás már a kérdésünk felvetése után mosolyogva ismerte el, hogy az iskola diákjai segítették ki a tegnapi napon, így a nyelvi készségek nagyon fontosak, és a Móriczban nyelvi előkészítővel állnak a diákok rendelkezésére, ahol emelt óraszámban tanulhatnak mind angol, mind német nyelvet. „Így szinte bárhol megállják a helyüket” – mondta beszélgetőpartnerünk.

 

 

A nyelvi készségeken túl természetesen az informatikai eszköztudásnak is jelentős szerepe van, és mivel az iskola informatikai szakközépiskola is, ezért a diákoknak egy-egy anyag elkészítése sem okoz problémát.

 

 

Amikor visszakanyarodtunk az iskola által nyújtott alapoktól, tudásháttérből a programra, kíváncsiak vártuk a „hazai” csapat értékelését.

 

„Nem akarok értékelni, illetve értékelni akarok csak rangsort adni nem” – mosolygott ránk az igazgatóhelyettes.

Minden ország nagyon színvonalas előadással készült, köztük Magyarország is természetesen. Itt viszont Magyarországnak nem csak egy prezentáció elkészítése volt a cél, hanem az, hogy olyan színvonalas programot adjunk a diákoknak, ami az első pillanattól kezdve az utolsóig elégedettséggel tölti el őket, és jó szájízzel mennek majd haza.

 

 

Utolsó témakörként felmerült bennünk, hogy mi lenne az, amivel a diáktársadalmat lehetne sarkalni arra, hogy aktívan részt vegyenek a programban az az egyértelmű visszajelzés jött felénk, hogy a nyitottság nagyon fontos. Fontos, hiszen országhatárok gyakorlatilag nem léteznek. Idegennyelvtudással és vállalkozószellemiséggel – egy kis kalandvággyal megfűszerezve – bármit elérhet az ember. Mobilnak kell lenni és nyitottnak, amely lehet akár a legnagyobb üzenete is ennek a programnak.

DSC_0262

 

Köszönjük a beszélgetést Szabó Tamásnak, és további sok sikert, eredményes munkát kívánunk úgy az iskolának, ahogy a tanulóinak egyaránt.

 

 

Amennyiben rendszeresen szeretnének további friss vidéki hírek olvasói lenni, úgy legyenek követői hírportálunk közösségi oldalának a www.facebook.com/videk.ma címen!

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: