Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Húsz százalékkal több beteget láttak el a mentők a hétvégén – Mára pedig szintén a legmagasabb figyelmeztetést adtak ki!

A szokásosnál húsz százalékkal több beteget kellett ellátniuk a mentőknek a hétvégén a nagy meleg miatt – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője hétfőn az MTI-vel.

 

 

Tájékoztatása szerint a fővárosban naponta több mint 800, országosan pedig mintegy 3000 esetben nyújtottak segítséget. A legnehezebben az idős, szívbetegségben szenvedő emberek viselik a kánikulát, de ájulásos rosszullétek fiataloknál is előfordultak.
 

A mentők fokozott óvatosságra intik a lakosságot, mivel a következő napok tartós kánikulája tovább növeli a szervezet terhelését. Azt ajánlják az embereknek, hogy lehetőleg tartózkodjanak hűvös, árnyékos helyen, és ha tehetik, akkor a nagyobb megterhelést jelentő tennivalókat a kora reggeli vagy a késő délutáni időszakra időzítsék.
 

Felhívták a figyelmet a fokozott folyadékbevitel fontosságára, és arra is, hogy az emberek cukros üdítőital helyett inkább vizet vagy teát igyanak.
 

Továbbá figyelmeztettek arra, hogy a kisgyerekeket vízfelület közelében még rövid időre se hagyják őrizetlenül.
 

Kitértek arra, hogy a nagy melegben romlik az autóvezetők koncentrációkészsége, hosszabb a reakcióidő, nagyobb a balesetveszély.
 

Országszerte 718 mentőegység áll szolgálatban, a hőség a betegeken segíteni igyekvő mintegy 1700 mentődolgozónak is fokozott megterhelést jelent – írták a közleményben.
 

A tartós kánikula miatt az országos tiszti főorvos múlt szombattól szerda éjfélig a legmagasabb fokozatú hőségriadót rendelte el. Ez akkor lép életbe, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot.
 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós hőség miatt hétfőre szintén a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adott ki az egész országra.

 

MTI

Indexfotó forrása: internet

 

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: