Ismét lesznek lakossági energetikai pályázatok – Panelházak, társasházak figyelem!

A lakossági ingatlanok energetikai felújítását és a távfűtési rendszerek korszerűsítését célzó új pályázatok is elérhetőek lesznek hamarosan – erről Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára beszélt az M1 aktuális csatornán szerdán.

 

 

Az államtitkár elmondta, hogy első körben a 60 lakásnál nagyobb társasházak energiakorszerűsítésére írnak ki pályázatot. Hozzátette: ezek nemcsak panelházak, hanem régebben épült, más technológiával készült társasházak számára is elérhetőek lesznek. Jövő tavasszal tervezik a családi házaknak szóló pályázatok kiírását, az elérhető támogatások között lesznek visszatérítendőek és nem visszatérítendőek is.
 

Már augusztusban megjelenik a távfűtési rendszerek fejlesztését, egyebek közt geotermikus energia felhasználásával is lehetővé tevő pályázat – fűzte hozzá.
 

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a Környezet- és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében több mint 300 milliárd forint áll rendelkezésre csatornázásra és az ivóvízminőség javítására, további mintegy 100 milliárd forint pedig a hulladékkezelő rendszer átalakításának befejezésére.
 

Ezek a pályázatok egyebek közt azt a célt szolgálják, hogy az uniós elvárásoknak megfelelően 2017 végére minden kétezer főnél nagyobb településen legyen vezetékes ivóvíz és csatorna – tudatta az MTI.

 

Indexfotó forrása: internet (A kép illusztráció.)

 

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: