Hatalmas kárt okoz Fazekas minisztériuma? Akadt, aki életműdíját küldte vissza a miniszternek!

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. gazdaságának szétdarabolása miatt háborodott fel Ernst József, ezért döntött úgy, hogy visszaküldi az agrárminiszternek az augusztus 20-i állami ünnepen tőle átvett díját – számolt be a hvg.hu-n Sz.R. szerző.

 

A kitüntetett a HVG-nek elküldött nyílt levelében megemlítette:

„A törököktől „karddal szerzett” koronabirtokon II. József alapította meg a ménesgazdaságot, azzal a kifejezett céllal – és a „Végezés” című dokumentumában is megfogalmazva –, hogy jó minőségű tenyészállatokkal segítse a falvak népének gazdálkodását” – tudatta a hvg.hu, amelyhez hozzátették: 230 év során forradalmak, államformák változásai, politikai rendszerek bukásai és újak feltűnése, a két világháború, földosztás sem rendítette meg Mezőhegyest, amely mindenkor iskolaműhelye volt a magyar gazdászgenerációk sorának, akiknek köszönhetően a magyar mezőgazdaság a világ legjobbjai közé emelkedett.

 

Hogy mekkora kárt okoz a magyar kormány azon lépése mely szerint feldarabolják a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.-t arról itt és itt tájékozódhatnak bővebben.

 

Amint arról a cikk is beszámol:

Ernst József a döntését azzal indokolja, hogy a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt., korábban állami gazdaság tevékenységét jól ismerve, úgy véli, annak szétdarabolásával olyan 230 éves mezőgazdasági komplexumot tesznek tönkre, amelynek neve és híre nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is ismert.

Forrás: hvg.hu/Életműdíjat küldött vissza a kitüntetett Fazekas Sándornak

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: