(Indexfotónk illusztráció.) Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Taxisnak ütközött egy Suzukis Karcagon – Több százezer forint a kár

A baleset még vasárnap délután történt a postai kereszteződéssel szinte egyenrangú, másik forgalmas karcagi csomópontban, ahol sokan még mindig nem veszik figyelembe a STOP táblát. Az ügy további részleteiért a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitánysághoz fordultunk információkérésünkkel.

 

A rendőrségi tájékoztatás szerint – idézzük – :

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 2015. október 11-én (vasárnap) délután 16 óra 45 perc körüli időben Karcag belterületén, a Gyarmati út – Vasút út kereszteződésében, ahol a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján két személygépkocsi ütközött. Az ütközést követően mindkét jármű lehaladt az út mellett található gyalogjárdára. A baleset során személyi sérülés nem történt.

 

 

További információként szerkesztőségünk birtokába jutott, hogy a karcagi – vétlen – taxis gépjárművével egy tiszaderzsi lakos ütközött. A figyelmetlen sofőrnő a helyszínen elismerte vétkességét. Az anyagi kár mértéke több százezer forintra tehető.

 

Fotónk egy korábbi – karcagi – balesetnél készült. (Jelen esetben illusztráció.) Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: