VÉDA a 4-es főúton. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Az összes fix telepítésű Véda közúti intelligens kamera felszerelési helyét véglegesítette a rendőrség

A Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumában megvalósuló projekt keretében az ország közútjain felszerelt fix telepítésű berendezések szerelési helyszíneit korábbi lapszámainkban öt megye – Győr-Moson-Sopron,  Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém – kivételével már közreadtuk. A rendőrség most rendelkezésünkre bocsátotta azokat is.

 

Fotó: police.hu

 

A közúti halálesetek és sérülések számának csökkentése érdekében létesülő rendszer rögzített kamerái üzemszerűen még nem működnek – a rendőrség időben tájékoztatást ad azok „élesítési” időpontjáról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a KRESZ szabályait addig az időpontig nem kell betartaniuk a közlekedőknek. Sőt! – írta a rendőrség honlapján a Zsaru Magazin.

 

Fotónk Bocskaikertnél készült. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: