Töretlen hittel 2016-ban is! Évzáró rendezvényt tartott a MÖM Zagyvarékason

December 19-én a zagyvarékasi művelődési ház színháztermében került megrendezésre a Magyar Önvédelmi Mozgalom Évzáró Rendezvénye.

 

 

A zártkörű eseményre a mozgalom tagjai, családtagjai mellett, a térség meghatározó nemzeti értékek mentén tevékenykedő politikusai vehettek részt.

 

 

A rendezvényt Szuróczki József a MÖM Szolnok megyei vezetője és az est házigazdája nyitotta meg. Ezt követően egy rövid film került levetítésre, amely a szervezet éves tevékenységébe nyújtott betekintést a megjelenteknek.

 

 

Majd sorrendben Dr. Lukács László országgyűlési képviselő, Tián József nyugalmazott honvéd ezredes, Zábráczki László, végül Baráth Zsolt elemezte ki szimpatizánsi szemmel a mozgalom egész éves társadalmi szerepvállalását.

 

 

A politikusok elsősorban a mozgalom tagjainak azt az önzetlen és fáradságot nem ismerő tevékenységét emelték ki, amely mentén aktív szerepet tudtak vállalni a lakossági védelmi feladatok ellátásában a határvédők háttértámogatásában és a karitatív segítségnyújtásban is.

 

 

Dr. Lukács László példaértékűnek nevezte a mozgalom egy év alatt történt dinamikus és célirányos építkezését, fejlődését.

 

 

Csernai István MÖM Pest megyei vezető beszédében kihangsúlyozta, hogy a mozgalom tagjai amennyiben az elkövetkezendő évben is hitelesen akarják képviselni a szervezetet és a társadalom felé közvetített értékrendet, akkor a hierarchikus rend és belső szervezeti fegyelem kell, hogy legyen az egyik legfontosabb irányelv.

 

 

László Attila a MÖM országos vezető megköszönte a tagság éves munkáját és az elkövetkezendő évben a mozgalom hálózatát az országos minden megyéjére szeretné kiterjeszteni. Ennek következtében az eddigieknél még hatékonyabban tudják majd képviselni a magyar emberek érdekeit. Mint elmondta 2016-ban, várhatóan még nagyobb szükség lesz a hazafias önvédelmi közösségekre.

 

 

Dr. Bakucz Gabriella a Szebb Jövőért Alapítvány képviselője elismerését fejezte a MÖM tagjainak a határvédelmi és karitatív feladatok önzetlen és lelkiismeretes ellátásáért.

 

 

Az elhangzott beszédeket követően a Békés Megyei Gróf Tisza István Dalárda adta elő hazafias dalcsokrait.

 

 

Majd a közös vacsora és a miskolci bajtársak meglepetés tortájának elfogyasztása után a Békéscsabáról érkező Vida Rock Band Roll zenekar lépet fel.

 

 

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a meghívott vendégeinknek és a mozgalom tagjainak a rendezvény támogatásáért!

 

 

2016-ban is megyünk tovább a kitaposott úton, töretlen hittel, rendületlenül! – tájékoztatta hírportálunkat a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) hírszolgálata.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: