Képünk illusztráció. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Felismerik a lovak az emberi érzelmeket

Felismerik az érzelmeket tükröző emberi arckifejezéseket a lovak: megkülönböztetik a mérges és a vidám arcokat – derült ki egy brit kutatásból.

 

 

A Sussexi Egyetem kutatói nagy méretű fotókon férfiak arckifejezését mutatták 28 lónak: az állatok “negatívan reagáltak” a mérges arckifejezésre – írja a BBC online kiadása.
 

A szakértők szerint a háziasítással a lovak képessé válhattak arra, hogy értelmezzék az emberi viselkedést és alkalmazkodjanak hozzá. Eredményeiket a Biology Letters című szaklapban mutatták be.
 

“Az egyikünk mutatta a fotót, a másik fogta a lovat. Az állatok a bal szemükkel nézték meg a mérges arcot” – mondta el Amy Smith kutató.
 

Az emlősök agya úgy működik, hogy a bal szemből jövő ingereket az agy jobb fele dolgozza fel. “A jobb agyfélteke a negatív ingerek feldolgozására specializálódott. Ez valójában az energiamegosztásról szól, hiszen így az emlősnek nincs szüksége arra, hogy az az egész agyat használja” – magyarázta Smith.
 

A tudósok pulzusmérőket is felszereltek a lovakra, amelyek megmutatták, hogy a mérges arckifejezések jelentősen fokozták a szívverésüket.
 

Hasonló eredmények születtek nemrég családban élő kutyák vizsgálatakor is, ami felveti a kérdést, hogy hogyan befolyásolta az emberekkel való együttélés az állatok viselkedését. A lovaknak megvan az a velük született képességük, hogy felismerjék egymás érzelmeit. Úgy tűnik, hogy a háziasítással képessé váltak az emberi érzelmek azonosítására is – állapították meg a kutatók.
MTI/(http://www.bbc.com/news/science-environment-35522233)

Indexfotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: