A berekfürdői uszoda. 50 méter hosszú Fotó: termalfurdo.hu

A NAP TELEPÜLÉSE: Berekfürdő

Berekfürdő az Alföld nagytájegységben, a Hortobágy és Nagykunság középtáj határán fekszik, a Tiszafüred-Kunhegyesi sík Kistájában. A Hortobágy délnyugati szélén helyezkedik el. Karcag és Kunmadaras között található.

Vonattal megközelíthető a KarcagTiszafüred-vasútvonalon.

Története

A nagykunsági tanyavilágban Pávai-Vajna Ferenc 1928–30-ban 2 kutat fúrt (mélységük 1186 és 801,7 m), melyeknek vize 1974-ben gyógyvízzé lett minősítve. Az 1930-as évek végén épültek az első nyaralók, az 50-es években kerültek kialakításra a település utcái. Jelenleg kb. 555 lakó- és kb. 546 üdülőingatlan van, valamint 2 gyógyszálló és 1200 vendég fogadására alkalmas kereskedelmi szálláshely. A fátyolüvegéről világhírű, Veress Zoltán által 1938-ban alapított üveggyára már nem üzemel, tulajdonosa lebontását tervezi. Berekfürdő létét nem övezik évszázados múltra visszatekintő történetek, az 1920-as években ezen a területen mindössze 5 tanya állt 35 lakossal. A Karcag – Kunmadaras közötti területen, a Tatárülés nevezetű vasúti megállótól mindössze egy ősszel-tavasszal járhatatlan földút vezetett a pusztába. A változások viszont hihetetlen gyorsasággal követték egymást. A geológusok figyelme az 1920-as években az Alföld felé irányult, mivel úgy vélték, hogy itt gazdag szénhidrogén bázis található. 1925-ben Pávai Vajna Ferenc főgeológus vezetésével kutatásokat kezdtek. A fúrás kezdeti nehézségei után a Schmidt Eligius Róbert műszaki vezető által irányított munkálatok 1928. január 24-én sikerrel jártak.

1992-ig Karcaghoz tartozott, azóta önálló község.

Népcsoportok

2001-ben a település lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát.

Nevezetességek

Deák Ferenc szobra Berekfürdőn

Berekfürdő a Magyar Fürdővárosok Szövetségének tagja.

  • Berekfürdői Termál- és Strandfürdő: alkáli-hidrogénkarbonátos, jódos gyógyvizére népszerű termál- és strandfürdő épült, évente 300 000 vendéget vonzva.
  • Berekfürdői Télen
  • A minden évben megrendezett nemzetközi képzőművészeti tábor anyagából állandó kiállítás látható a Bod László Művelődési Központban.
  • A Hortobágyi Nemzeti Park közelsége (2 km) a madarászok kedvelt úticéljává teszi.
  • A Szovjet Repülőtér Titkai múzeum, különlegessége az Európában máshol nem látható, szovjet felségjelzésű Mi-24D harci helikopter.

Teljes népesség: 1010

forrás: wikipedia.org  fotó:  wikipedia.org

 

Ili Filcsikné szerint:

Imádom a falut, a gyógyvizet, a strandot, mindent, ami BEREKFÜRDŐ….!!! 🙂

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: