Forrás: MTI/Ujvári Sándor (A kép illusztráció.)

Egri kórház gondok – A miniszterelnöktől kért segítséget a cafeteria kifizetéséhez a szakszervezet

Orbán Viktortól és Lázár Jánostól kért segítséget az egri Markhot Ferenc Kórház mintegy 1500 dolgozójának járó cafeteria-juttatás kifizetéséhez az érintett kórházi alkalmazottakat képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

 

 

Székely Tamás az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy perek százai indulhatnak az állami tulajdonú kórház ellen, mert az intézmény vezetése három éve nem fizet cafeteriát.
 

A szakszervezeti vezető felidézte, hogy a Kúria januári döntése kimondta: a kórház mintegy 1500 dolgozójának jár a három éve visszatartott cafeteria, visszamenőleg évente egyhavi bérnek megfelelő összeg.
 

Kitért arra, hogy bár a Kúria januárban csak a próbaperben bírósághoz forduló öt dolgozó ügyében hozott ítéletet, annak alapján kiderült, a többi sértettnek is jár a visszatartott pénz. Noha tisztában van ezzel az intézmény vezetősége és a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) is, mostanáig mégsem sikerült velük megállapodni – tette hozzá. A szakszervezeti szövetség részletfizetési lehetőséget is felajánlott a fenntartó képviselőinek, mert tisztában vannak azzal, hogy a már mintegy félmilliárd forintra tehető tartozás egyösszegű kiegyenlítése megrendítené az intézmény működését.
 

Székely Tamás kifejtette: garanciát akarnak arra, hogy az állam záros határidőn belül – például a szakszervezet által megjelölt három részletfizetési határidőre – kiegyenlíti a kórház tartozását. Az időhúzás ésszerűtlen, mert a hónapok múlásával a visszatartott összeg is emelkedik a kamatokkal, ráadásul a mintegy 1500 per költségét is vélhetően az államnak kell majd állnia.
 

Az alelnök közölte továbbá azt is, hogy a szakszervezet ügyvédje – a szakszervezeti tagok megbízása alapján – már kiküldött a kórháznak mintegy 700 fizetési felszólítást. Perek százai helyett inkább mielőbbi fizetésre kényszerítenék az államot, még ha egy ekkora összeg a költségvetést is érinti. Éppen ezért a szakszervezet Orbán Viktor miniszterelnöktől és Lázár Jánostól, a Miniszterelnökséget vezető minisztertől kért levélben segítséget a kifizetések rendezéséhez – írta, amelyet az MTI hozott nyilvánosságra.

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: