Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Kukoricát loptak

A helyi mezőőrök érték tetten a három férfit Debrecen külterületén.

A Debreceni Rendőrkapitányság lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást három helyi lakossal szemben.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. július 18-án 12 óra körül a mezőőrök a terménylopások megelőzése érdekében Debrecen külterületén, a Kádárdűlő közelében láttak el szolgálatot, amikor tetten értek három férfit, akik egy termőföldön – a tulajdonos engedélye nélkül – zsákokba pakolták a kukoricát. A mezőőrök a helyszínen visszatartották a férfiakat és az esetről értesítették a rendőrséget. A járőröknek a 48 éves és a két 47 éves helyi lakos az igazoltatásuk során elmondta, hogy azért mentek a kukoricaföldre, hogy onnan terményt lopjanak. A rendőrök a szabálysértőket előállították a rendőrkapitányságra, az eltulajdonított 127 cső kukoricát pedig lefoglalták és visszaadták a sértettnek – számolt be az esetről a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: