Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Holokauszt – Botlatóköveket helyeztek el Debrecenben

A botlatókövek a nevüket is visszaadják a holokauszt áldozatainak – mondta Rolf Martin Noormann, a budapesti német nagykövetség politikai referense szerdán a debreceni Pásti utcai zsinagógában, a Botlatókövek Debrecenben című eseménysorozat megnyitóján.

 

 

A diplomata emlékeztetett: a holokausztot ugyan elődeik követték el, de Németország nevében, “ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne foglalkozzunk a témával, és azt mondjuk, nekünk ehhez semmi közünk”.
 

A főhajtás és a bocsánatkérés mellett tanulni kell a történelemből, és mindent el kell követni annak érdekében, hogy hasonló soha ne forduljon elő többé – tette hozzá.
 

Németország sokat tanult, és e tanulással találta meg azt az utat, hogy ismét az európai közösséghez tartozónak vallhatja magát – mutatott rá Rolf Martin Noormann.
 

Hunyadi László, Izrael állam tiszteletbeli konzulja köszöntőjében a botlatóköveket a “példamutató emlékezetpolitika szülöttének” nevezte, és reményét fejezte ki, “eljön az idő, amikor a származás, a vallás helyett csak az számít majd, mit tettek, mit tesznek az emberek az adott ország felvirágoztatásáért”.
 

A botlatókövek macskakő nagyságú réz emléktáblák, amelyek a holokauszt során meggyilkolt áldozatokra emlékeztetnek utolsó szabadon választott lakhelyük bejárata előtt, a járdába süllyesztve.
 

2016-ra Európa 22 országában több mint 1600 településen 56 ezret meghaladó botlatókő és botlatóküszöb állít emléket a nemzetiszocializmus áldozatainak. A Stolpersteine (botlatókövek) Európai Művészeti Projekt megálmodója Gunter Demnig német képzőművész, aki két évtizede minden helyszínen saját kezűleg helyezi el azt az évi több száz követ, amelyet Európa-szerte az emlékezni kívánók kérésére megalkot.
 

Debrecenben csütörtökön 28 botlatókövet helyeznek el Gunter Demnig részvételével – jelentették be a csütörtöki nyitóeseményen.
Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség (DZSH) elnöke felidézte, hogy a második világháborút megelőzően Debrecenben 12 ezer fős zsidó közösség élt, és közülük mintegy hatezren váltak a holokauszt áldozatává.
 

Számukra állít emléket a Pásti utcai zsinagóga udvarán lévő holokauszt-emlékfal, csütörtöktől pedig Debrecen különböző pontjain már botlatókövek is őrzik majd az áldozatok nevét – mondta.
 

A zsinagógában szerda este kerekasztal-beszélgetést tartottak a botlatókövek történetéről, majd bemutatták az Akikről a kövek beszélnek című könyvet, amely az első debreceni botlatókövek dokumentációját tartalmazza.

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: