Iskolába készülő diákok. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

PM: a Kliknek nyilvánosságra kell hoznia idei ellenőrzési gyakorlatát

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (NAIH) felszólította a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), hogy a hét végéig hozza nyilvánosságra az idén ellenőrzött tanárok és iskolák listáját

 

Tordai Bence, az ellenzéki párt szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek telefonon nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a hatalom “bukott fideszes politikusokat és a klientúra tagjait” helyezi el a Klikben, az intézményt pedig a “tanárok megfélemlítésére használják”.
 

A politikus példaként említette erre, hogy szerintük az elmúlt időszakban tartott pedagógustüntetéseken részt vevő tanárokat és iskolákat több esetben is “vegzálta” a Klik.
 

A PM ezért korábban adatigényléssel fordult a Klikhez, annak kiderítésére, hogy ellenőrzési gyakorlatukat valóban megfélemlítésre használták-e, az intézmény azonban elutasította kérésüket – fejtette ki Tordai Bence. Hangsúlyozta, hogy a NAIH augusztus 3-án kelt levelében felszólította a Kliket, hogy nyolc napon belül adja ki az ellenzéki párt által kért közérdekű adatokat.

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: