M4 – Ha egy Orbán barátságnak vége, akkor a vidék szívja meg

Az M4-est a román határig meghosszabbító autópálya-szakasz kivitelezését három cég nyerte el, az alacsony árral pályázó Itinera és Közgép ajánlatát érvénytelennek minősítette az ajánlatkérő. Utóbbi két cég megtámadta a határozatot a Közbeszerzési Döntőbizottságnál – tudatta a magyarepitok.hu

 

 

A napokban látott napvilágot, hogy kizárták a már korábban csak G-napként emlegetett események után Simicska Lajos (Orbán Viktor miniszterelnök egykori jó barátja) érdekeltségi körébe tartozó Közgép és Itinera konzorciumot az M4-es (nem autópálya), hanem már csökkentett műszaki tartalmú M-autóút építkezéséből.

 

Az M4-es autóút Berettyóújfalu és Nagykereki közötti szakaszának második ütemére kiírt közbeszerzés nyerteseiként pedig a Hódút, a Duna Aszfalt és az A-Híd került ki.

A 26 kilométeres útszakaszt (Simicskáék 58 milliárd forintos árajánlatával szemben) nettó 83 milliárd forintért cserébe fejlesztik.

 

A hirdetmény szerint a beruházásban az útszakasz megépítése mellett

  • irányonként egy-egy egyszerű pihenő,
  • egy ideiglenes határátkelőhely,
  • egy tengelysúlymérő állomás,
  • továbbá húsz darab híd és két külön szintű csomópont is létrejön

 

Az évek óta álló – kormányzati botrányok között híresztelt – Jász-Nagykun-Szolnok megyei építkezés ágas-bogas, cserjékkel teli szakasza így nézett ki Szolnok és Zagyvarékas között 2016 nyarának végén:

szolnok-m4-parlagfu-epitkezes-fidesz-botrany-5A képen balra egy hídelem látható, amelyet egy felüljáró útalapja vesz körbe parlagfűvel borítva.

 

Korábban arról is szóltak a hírek, hogy vasút vagy közúti fejlesztést valósít-e meg a kormány. A kormány részéről a szóvivő akkor a vasútit támogatását ecsetelte. Igaz a vasúti fejlesztések során is akadnak gondok. Például sorra elromlottak a liftek, és a vonatok menetideje alapján a 160 kilométere/órás közlekedés is álom marad.

Vajon milyen lesz az M4-es autóút? Kíváncsian várjuk!

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: