Fotó: police.hu

Bűnügyek a Jászságban – Rablás és fosztogatás

Két eset is borzolta a Jászság életét. Mint megtudtuk, úgy 3 napon keresztül fosztogatta az idős sértettet egy jászfényszarui nő. Aztán kiderült, hogy Jászkiséren rablás történt.

 

 

Fosztogatás

A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást folytat rablás bűntett és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Zsoltné jászfényszarui lakos ellen. A 34 éves nő 2017. január 28-án besétált egy jászfényszarui idős férfi otthonába és a konyhaszekrényből eltulajdonított több ezer forintot. A nő másnap is visszatért a nehezen mozgó sértett házába, majd négy doboz cigarettát magához véve távozott. Az asszony 2017. január 30-án ismételten megjelent az idős férfinél és a sértett szeme láttára magához vett egy szamovárt és több ezer forintnyi készpénzt. A sértett ekkor megpróbálta ruhájánál fogva visszatartani a nőt, aki azonban ellökte áldozatát, majd elmenekült a helyszínről.

 

A bejelentést követően a Jászfényszarui Rendőrőrs parancsnoka kollégájával azonnal adatgyűjtésbe kezdett. Személyismeretüknek köszönhetően rövid időn belül azonosították a támadót, akit otthonában elfogtak, majd a Jászberényi Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a jogsértőt, majd őrizetbe vették. A szamovárt megtalálták és lefoglalták.

  

Fotók és forrás: police.hu

 

Rablás

A Jászberényi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B.János jászkiséri lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 35 éves férfi 2017. január 30-án 5 óra körüli időben Jászkisér egyik utcáján egy gyalogosan sétáló asszony karjáról letépte táskáját – miközben a sértettet a földre rántotta -, majd elmenekült a helyszínről. A rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként kevesebb mint négy órán belül azonosították, felkutatták és elfogták a rablás gyanúsítottját. A járőrök előállították a helyi lakost a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

 Fotó és forrás: police.hu

 

 

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat

Ajánlat



Close
%d blogger ezt szereti: