Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Karcagon töltött pár napot a világkörüli útra indult kalandor

Már a gyalog világkörüli útra indult Hans is tudja, hogy Karcag a Nagykunság főváros.

 

A jelenben élve – valljuk be őszintén – sokszor a szürke hétköznapok fergetegében őrlődünk és alig tudunk kiszakadni pár órára vagy pár napra, hogy körbenézzük és tiszta fejjel megcsodáljuk mindazt ami bennünket körülvesz. Vannak ugyanakkor kalandorok, akik a migráció, vagy súlyos gazdasági csapással sújtott élethelyzet ellenére – hiszen bárhogy kozmetikázzák a statisztikákat nagyon sok szegény ember él Magyarországon is, de Földünk országainak lakosságát tekintve is – különböző célokkal rendelkezve útnak indulnak és igyekeznek beteljesíteni álmukat, vágyukat. Hans Stoiber így vágott neki Németországból indulva annak a gyalogos útnak, ahol több tízezer kilométeres séta után megkerüli a Földet.

Moszkvától New Yorkig

Talán az első gondolat – mindenféle sértés nélkül az, mely szerint többen megjegyezték számára a magyarországi befogadói közül -, hogy a mai világban ezt a célt kitűzni nem kis bátorságra (őrültségre?!) vall a fizikai megterhelésen túl. Őszintén szólva Vidék.MA hírportálunk szerkesztőségének is ezek a szavak jutottak eszébe a Hans-al történő személyes találkozásunkkor. Aztán megtudtuk, hogy miről is szól ez a nem mindennapi projekt:

Hans bizonyítani szeretné, hogy a világ más tájairól érkező személyek iránt is van segítőkészség és szimpátia az emberekben éljenek a Föld bármely országában. Vagyis Hans bizonyítani szeretné az a felvetést: Alapvetően a világunk jó! … csak valahol az emberiség egy része változtatja meg azt…

 

Hans számára így a közösségi oldalakon közzétett felhívásokban vagy személyes ismeretségek árán sokan igyekeznek segítő jobbot nyújtani magyarországi tartózkodása idején.

Mivel a nem mindennapi kiküldetésben résztvevő német világutazó mindent igyekszik lefényképezve illetve videózva rögzíteni, és azt publikálja is az útjáról szóló internetes oldalon, úgy hazánkban való tartózkodása alkalmával járt már Budapesten, majd Nagykáta után Tiszafüred felé vette az irányt, ahol Rimóczi Béla önkormányzati képviselő fogadta be lakásába és kalauzolta körbe a Tisza-tó körül. A pár napos tiszafüredi tartózkodás után – egy kis nagykunsági kitérővel ugyan – Debrecen és a Hajdúság felé vette az irányt a vándor, ahol a déli határrész elérésével Erdélyen keresztül viszi majd az útja.

Karcagi kitérő

Hans-nak Tiszafüredről indulva több útvonalból akadt választása, de a fürediek annyi jót említettek a karcagiakról, illetve az útba eső falusi látványosságokról, hogy a Nagykunság fővárosa felé vette az irányt. (Többek között a kitűzött 3 év alatt megteendő 20 ezer kilométeres táv így biztosan több időben és hosszabb gyaloglásban fog összpontosulni, hiszen a beszámolónk megírásának pillanatában is az eddig betervezett 1500 kilométer helyett is már most 1800 körül tart Hans – a szerk.)

A pár napos tartózkodás során a messziről jött kalandor meglátogatta a karcagi fiatalok kíséretében a főbb nevezetességeket és templomokat, illetve piaci napról szólva a belváros forgatagában is ejtettek sétát. Lengyel János jobbikos önkormányzati képviselő kalauzolásával pedig a szombat délután is mozgalmasan telt.

A karcagi önkormányzati képviselő közösségi oldalán található beszámolójából is mutatunk részletet:

 … egy végtelenül őszinte közvetlen, kedves emberről van szó, aki tele van pozitív energiával, bizalommal az emberek felé,és a célja is az emberek megismerése, tapasztalatszerzése, hogy miként viselkednek az emberek egy vadidegennel szemben. Az önzetlen segítség nyújtás, hogy össze tudnak fogni az embere ha kell, és segítenek.

Az Angyalos-kútról tesz említést a karcagi Lengyel János Hans Stoibernek világkörüli útnak indult kalandornak. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

… Magyarország máris rabul ejtette. Azt mondta hogy túl kedvesek az emberek minden felé. Így nem úgy halad mint ahogy tervezte, de ez nem időre megy ő megéli a napokat. Városunkban megélhette az első igazi tavaszi napsütést ezeket ő igazán tudja értékelni. Ő egy igazi utazó mindig is utazott jelenleg 62 éves de jó kondiban van és egy tíz évet simán letagadhatna. Alkoholt ,kávét nem fogyaszt nem dohányzik. Teniszedző volt és programozóként is dolgozott. Délelőtt már ismerőseim több helyre is elvitték ahol fotózhatta városunk nevezetességeit. Voltak a múzeumban, kisfürdőnél és az útba eső szobrokat mind lefotózhatta. Én délután az angyalos kútnál kezdtem a túránkat majd végignéztük az infótáblákat amiket lefordítottam neki. … Majd a Kántor Sándor fazekasműhelybe vittem ahol, Tóth János mutatta be és mesélte el a 90 éves fazekasműhely történetét ő a Kántor fazekas dinasztia harmadik generációs örököse. Ezt követően Kálvária dombra mentünk fel és ott panoráma képet készített. Majd a szélmalomhoz mentünk ott is fényképezett. … Felpakoltam útravalóval adtam neki mézet,tejet sajtot. És sok-sok szerencsét kívántam neki ehhez az elképesztő úthoz mert csak az emberek jóságának kitennie magát nagyon veszélyes dolog. …

 

A képviselő teljes bejegyzését ide kattintva tekinthetik meg.

Már Karcagot elhagyva újra úton…. Merre találkozhatnak a gyalogló kalandorral?

A pontos útvonalat nehéz követni, hiszen az utazási élményekről szóló honlapra utólag kerülnek fel a fényképek és videók, illetve a ténylegesen megtett útról szóló beszámolók.

Viszont érdemes naprakészen figyelni az utak szélén (fő és földutakat egyaránt) egyedül barangolókat és ha megfáradt utazóval találkozunk még pár napon át Magyarországon túl akár Erdély felé, akkor ne lepődjünk meg.

Bárhogy is adódjon, lehet éppen Hans rója a kilométereket célja beteljesülése felé, ahogy azt az alábbi videón is láthatják Jászberény és térségéből:

Mire van szüksége az utazónak?

Egy szállásra, ahol lehetőleg internettel is rendelkeznek, hiszen az út során készült beszámolókat csak így tudja feltölteni oldalára. Illetve minimális élelemmel és innivalóval, de megannyi magyar szívből jövő szeretettel is elláthatják őt.

 

Érdemes-e figyelemmel kísérni a több éven át tartó gyalogtúrát a 62 éves kalandorról? Számunkra nem kérdés, és csak bízni tudunk abban, hogy a célja elérésének örömében a Tisza-tavi látogatás mellett bizony a karcagi vendéglátás és élmények is örömmel idéződnek fel majd benne!

 

Sok sikert, kitartást és minden jót kívánunk Hans!

A 65 napon át tartó – 4 országon átkelve, több mint 1800 km – gyaloglás után Karcagot is megtisztelte Hans A. Stoiber. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: