Fotó: police.hu

Kiszakadt a Suzuki hátsó tengelye is – Így történhetett a baleset Debrecenben (Képekkel)

Debrecenben, a Kishegyesi úton – az István utca felől a Derék utca irányába – közlekedett egy 61 éves férfi 2017. április 27-én 10 óra 50 perc körül az általa vezetett kamionnal. A sofőr nem tartott kellő követési távolságot az előtte haladó, lassító Suzuki típusú személygépkocsi mögött, amelynek nekiütközött – közölte ma délelőtt honlapján a rendőrség arról a balesetről, amelyben több autó is tört és személyi sérülés is keletkezett.

 

Az ütközés után a kamion maga előtt tolta a gépkocsit, majd nekiütköztek egy előttük közlekedő Toyota típusú gépkocsi hátuljának, amelyet a belső forgalmi sávba toltak. Ezt követően a tehergépkocsi tovább tolta maga előtt a Suzuki típusú személyautót és nekiütköztek egy előttük haladó Skoda típusú gépkocsinak, amely lehaladt az útról és az út menti területen egy fának ütközött. A kamion tovább haladt és a Suzuki típusú gépjárművet kilökte az út szélére, ahol az kidöntött egy közúti jelzőtáblát. A baleset során a kamion még továbbközlekedett és egy vele azonos irányba haladó Volkswagen típusú gépkocsi jobb oldalának is nekiütközött, majd a Kishegyesi utca és Dorottya utca kereszteződésében megállt.

 

 

A baleset során a Toyota személyautó a belső forgalmi sávban nekiütközött egy előtte haladó Opel típusú gépkocsinak is, amely megpördült és összeütközött a már a kamionnal is ütköző Volkswagen típusú gépjárműnek.  A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint a Toyota típusú személygépkocsi sofőrje és utasa, valamint a Suzuki típusú gépjármű sofőrje könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja.

 

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: