Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Véget érhet a félelem időszaka a településen! – Vidéki gondokra nyújt megoldást a Jobbikos polgármester

Hivatali esküjét követően Vajda Norbert, Végegyháza Jobbikos polgármestere az első hivatalos munkanapján fogadta irodájában azt a családot, aki segítséget remélve kereste meg őt. A panaszosok elmondták, hogy egy szintén helyi família, folyamatosan zaklatja és életveszélyesen fenyegeti őket, nem beszélve arról, hogy a szomszédos utcában levő portájukon a hozzájárulásuk nélkül, illegálisan helyeznek el lótrágyát.

 

Újdonsült polgármesterünk, természetesen azonnal a tettek mezejére lépet és szemrevételezte az ominózus területet, majd ezt követően a panaszos családhoz látogatott és a velük történt egyeztetést követően értesítette a történtekről a rendőrséget – tájékoztatta Vidék.MA hírportálunkat László Attila, Végegyháza önkormányzatának munkatársa.

Vajda Norbert megtette a feljelentést az ügyben.

Mint elmondta, úgy a helyszínre hamarosan kiérkező hivatalos szervek tájékoztatását követően Vajda Norbert támogatása mellett, megtették a feljelentést.

 

Az eset sajnos nem nevezhető egyedinek, hiszen Végegyháza lakossága már hosszú évek óta szenved és fél ettől a famíliától, amely a helyi lakosok elmondása alapján képtelen arra, hogy betartsa a közösség által jogosan elvárható együttélési alapnormákat – tette hozzá.

A településen szerteszét hordják az állati ürüléket, majd ezen tevékenység közben fenyegetik és üldözik, mindazokat akik szót mernek emelni ez ellen. Volt olyan idős ember aki elmenekült a faluból, mert nem bírta már elviselni, hogy a szomszédja egy bűzölgő lótelepet létesített az udvarán.

 

Vajda Norbert – ígéretéhez híven – már az első munkanapján szakított azzal a régi beidegződéssel, amely következmények nélkül hagyta és eltűrte a nyugalomra vágyó helyi lakosság megfélemlítését

Végegyháza történetében remélhetőleg egy új időszámítás fog bekövetkezni, amely nem a bűzölgő lótrágya árnyékában történő rettegésről, hanem a nyugalmat és biztonságot megalapozó intézkedésekről fog szólni, mivel a remélt fejlődés, csak egy szilárd alapokon nyugvó, rendet és nyugalmat biztosító háttér tudja majd megalapozni.

 

Végezetül, ezúton kérik a végegyházi és árpádtelepi lakosokat, hogy hasonló jellegű panaszaikkal bátran forduljanak Vajda Norberthez. Polgármesterük ugyanis szeretne minél hamarabb pontot tenni, ennek az évek óta bűzölgő ügynek a végére.
De ezt csakis közösen a lakosság együttműködő segítségével, tudja majd végrehajtani.

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: