Budapest, 2016. augusztus 18. Lázár János Miniszterelnökséget vezetõ miniszter (j) átadja a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést Bayer Zsolt írónak, újságírónak, szerkesztõnek, a Magyar Hírlap munkatársának az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadó dísztermében tartott ünnepségen 2016. augusztus 18-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ez már a Kormánynak is ciki lehet: Bayer Zsolt botrányos tavalyi kitüntetése után 66-an adták vissza állami kitüntetésüket

A Fővárosi Ítélőtáblának kellett kimondani: Kötelezték a Köztársasági Elnöki Hivatalt az adatokat kiadására, mely szerint Bayer Zsolt lovagkereszti kitüntetését követő botrány után hányan adták vissza állami kitüntetésüket.

 

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) tájékoztatása szerint tavaly augusztus 20. és november 21. között hatvanhatan küldték vissza a korábban átvett kitüntetésüket. Ezen túlmenően 1 személy kizárólag az oklevelét és a kitüntetéshez kapott igazolványát juttatta el a hivatalhoz – áll a KEH csütörtöki közleményében.

A hivatal megfogalmazása szerint a Fővárosi Ítélőtábla 2017. május 17-én szóban kihirdetett, de írásba még nem foglalt ítélete annak írásbeli közlésére kötelezte a KEH-et, hogy 2016. augusztus 20. napjától 2016. november 21-ig hány személy juttatta vissza ténylegesen az állami kitüntetését a Köztársasági Elnöki Hivatal részére.
Az eljárást egy magánszemély indította, hogy megtudja: Bayer Zsolt író, publicista tavalyi kitüntetése nyomán hányan adták vissza korábban  kapott lovagkereszt kitüntetésüket.

Budapest, 2016. augusztus 18.
Lázár János Miniszterelnökséget vezetõ miniszter (j) átadja a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést Bayer Zsolt írónak, újságírónak, szerkesztõnek, a Magyar Hírlap munkatársának az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadó dísztermében tartott ünnepségen 2016. augusztus 18-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close