Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Tiszafüredi tűzoltó lett az első!

Az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az Északerdő Zrt. közös szervezésében idén ismét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében rendezték meg az Országos Tűzoltó Favágóversenyt.

 

A tiszafüredi Koncz Miklós ismét diadalt aratott a favágóversenyen!

 

A hatalmas népszerűségnek örvendő megmérettetésnek két év kihagyás után ismét a jól ismert helyszín, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fónagyság adott otthont, ahol kedd reggel harmatos fű, friss levegő és szikrázó napsütés fogadta a versenyzőket. A négyfős csapatok a regisztráció és a rajtszámhúzás után munkavédelmi oktatásban részesültek, majd megismerkedtek a pályával. Nem maradhatott el az előírt védőfelszerelések és a láncfűrészek ellenőrzése sem, hiszen a versenyen csak az állhatott rajthoz, akinek az eszközei minden tekintetben megfeleltek az előírásoknak.
 

A tizenhat, mindenre elszánt tűzoltócsapatot Tóbis Gábor tűzoltó ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettese, valamint Zay Adorján, az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. vezérigazgatója köszöntötte. Mindkét vezető örömmel állapította meg, hogy az immáron ötödik alkalommal megrendezett Országos Tűzoltó Favágóverseny továbbra is számos érdeklődőt vonz.
 

A fűrészt ragadó tűzoltóknak a klasszikus fakitermelő világbajnokság öt versenyszámában kellett bizonyítaniuk felkészültségüket, ügyességüket és kitartásukat. A motorfűrész-szerelés során lánccserét és vezetőlemez-fordítást kellett bemutatniuk, majd két vágási feladatot – kombinált, illetve lánckímélő darabolást – hajtottak végre. Érdemes volt tehát nemcsak gyorsan, hanem hibátlanul is végezni a feladattal, hiszen ez is befolyásolta a további versenyszámok sikeres teljesítését.
 

A kombinált darabolásnál a versenyzőknek két, bakon álló rönkről kellett levágniuk egy-egy korongot. Mindkét rönknél alulról kezdve, a rönk felénél felfestett jelzésekig kellett megtenniük az első vágást, a maradék farészt felülről kellett átvágniuk. A lánckímélő darabolásnál két, földön fekvő rönkről vágtak egy-egy korongot a tűzoltók. Hibapont járt, ha a vágás nem a rönk teljes keresztmetszetén valósult meg, továbbá azért is, ha a rönk alatti padló megsérült.
 

A darabolási feladatoknál fontos kitétel volt, hogy a levágott korongok vastagsága három-nyolc centiméter közötti, a vágás pedig lehetőleg a rönk hossztengelyére merőleges és függőleges legyen. A döntés helyszínén egy farönköt kellett a meghatározott szakmai fogások szerint döntéshez előkészíteni. A verseny talán egyik leglátványosabb mozzanata a gallyazási feladat volt, itt egy gallyimitációval tűzdelt fatörzset gallytalanítottak a versenyzők.
 

A kimerítő nap végén az a csapat állhatott dobogóra, amelyik a versenyszámokat a legrövidebb idő alatt, a legkevesebb hibaponttal teljesítette. A bíráló bizottság az egyéni eredmények összegzése alapján állapította meg a csapatverseny helyezéseit. A díjakat Szunyog Zoltán tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes, Volonics Zoltán, a Husqvarna Magyarország Kft. műszaki vezetője és Gémesi József, az Andreas Stihl Kereskedelmi Kft. képviselője adta át.
 

Az V. Országos Tűzoltó Favágóversenyen az alábbi végeredmények születtek:

 

Motofűrész-szerelés versenyszámban

1. helyezést ért el Kmetz Szabolcs (Encs HTP) 118 pont
2. helyezést ért el Jaczenkó Krisztián (Encs HTP) 116 pont
3. helyezést ért el Molnár Márk (Balatonfűzfő HTP) 102 pont
 

Kombinált darabolás versenyszámban

1. helyezést ért el Lukács Zsolt András (Encs HTP) 187 pont
2. helyezést ért el Molnár Márk (Balatonfűzfő HTP) 186 pont
3. helyezést ért el Nagy Sándor (Hajdúnánás HTP) 174 pont
Lánckímélő darabolás versenyszámban

1. helyezést ért el Koncz Miklós (Tiszafüred HTP) 215 pont
2. helyezést ért el Kmetz Szabolcs (Encs HTP) 206 pont
3. helyezést ért el Nagy István (Baja HTP) 205 pont
Döntés versenyszámban

1. helyezést ért el Jaczenkó Krisztián (Encs HTP) 655 pont
2. helyezést ért el Kmetz Szabolcs (Encs HTP) 647 pont
3. helyezést ért el Molnár Márk (Balatonfűzfő HTP) 645 pont
Gallyazás versenyszámban

1. helyezést ért el Pankotai Zoltán (Miskolc HTP) 380 pont
2. helyezést ért el Jaczenkó Krisztián (Encs HTP) 372 pont
3. helyezést ért el Kmetz Szabolcs (Encs HTP) 370 pont
Az egyéni összetett versenykategóriában elért eredmények:

1. helyezést ért el Kmetz Szabolcs (Encs HTP) 1504 pont
2. helyezést ért el Molnár Márk (Balatonfűzfő HTP) 1469 pont
3. helyezést ért el Jaczenkó Krisztián (Encs HTP) 1437 pont
4. helyezést ért el Lukács Zsolt András (Encs HTP) 1387 pont
5. helyezést ért el Alberti Tamás (Miskolc HTP) 1339 pont
6. helyezést ért el Pankotai Zoltán (Miskolc HTP) 1268 pont

Volonics Zoltán, a Husqvarna Magyarország Kft. műszaki vezetője az első három helyezettet különdíjban részesítette. Gémesi József, az Andreas Stihl Kereskedelmi Kft. képviselője az első helyezettnek adott át különdíjat.

A csapat versenykategóriában elért eredmények:

1. helyezést ért el Encs Tűzoltóság csapata
2. helyezést ért el a Miskolci Tűzoltók csapata
3. helyezést ért el a Hajdúnánási HTP csapata
4. helyezést ért el a Csongrád MKI csapata
5. helyezést ért el a Baja HTP „Döntősök” csapata
6. helyezést ért el a Kecskemét HTP csapata

A részletes eredmények itt tekinthetőek meg.

 

– Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: