Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszédet mond pártja 16. országos kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2017. június 10-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vona: magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel a biztonságos, élhető, igazságos és szabad Magyarországot kell építeni

A Jobbik elnöke egy biztonságos, élhető, igazságos és szabad Magyarország építését tűzte ki célul a párt 16. országos kongresszusán elmondott programadó beszédében szombaton Budapesten.

 

Vona Gábor a több mint 300 küldöttnek a legsúlyosabb problémának nevezte, hogy ma is a 20. századi reflexek, traumák és megosztottság alakítja az életet, a politika pedig nem meghaladni, hanem kihasználni, tovább szítani akarja azokat. Egy törzsi háborúhoz hasonlította a választást, ahol az egyik fél meg akarja semmisíteni a másikat és ennek érdekében manipulálja a társadalmat.
 

Ezzel szemben azt fogalmazta meg, hogy a szakadékok fölé hidakat kell építeni és a nép pártján állni, s ebbe minden magyar ember beletartozik. A generációkról szólva kiemelte: nem egymás ellen kell fordítani őket, hanem egységet kell teremteni a megújulás szüksége és a tapasztalat fontossága között.
 

A pártelnök értékelése szerint a Jobbik tevékenységét a

“magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel”

alapelvek vezérlik.
 

A politikus fontosnak tartotta, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson, s a migrációval szemben a magyar társadalom kulturális szöveteinek megőrzése mellett foglalt állást. Vona Gábor azt is mondta: míg a Fidesz egy 10-es skálán mérve 7-es szinten védi az országot, addig a Jobbik 10-esen fogja. Ezzel összefüggésben a letelepedési kötvények eltörlését és az önálló határőrség visszaállítását ígérte.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke (j) és Gyöngyösi Márton parlamenti frakcióvezető-helyettes az európai bérunióról indított kampány sajtótájékoztatóján a párt józsefvárosi irodájában 2017. március 28-án. MTI Fotó: Marjai János

Vona Gábor sürgette a bérek növekedését is, amelyre a párt európai béruniós törekvését ajánlotta a résztvevők figyelmébe. Közölte: az ellenzékből indított kezdeményezést végig kívánják vinni, mert az unió alapelvei közül hiányzik az egyenlő munkáért egyenlő bért elve.
 

Kitért arra is, hogy szerinte a nyugati nagytőke és a hazai korrupt politikusok “piszkos alkut” kötöttek az EU-s források szétosztására. Ezt ahhoz hasonlította, mint amikor valaki egy közművek nélküli romos épületet cicomáz, mert arra van pályázat.
 

A pártelnök egyfajta nulladik lépésként hivatkozott a korrupció felszámolására és elengedhetetlennek nevezte, hogy több pénz jusson az egészségügyre és az oktatásra. Ha Orbán Viktor hóbortja a foci, akkor az övé az egészségügyi ellátás és a kórházak lesznek – jelentette ki. Az oktatás területén pedig a tudás folyamatos frissítését és szemléletváltást sürgetett, utóbbit úgy magyarázva: meg kell törni azt az átkot, hogy aki magyar, az vesztesnek érzi magát.
 

Vona Gábor szólt arról is, hogy igazságos és fenntartható nyugdíjrendszerben gondolkodik, s differenciált emelést tart szükségesnek ahhoz, hogy a kisebb és közepes nyugdíjak vásárlóértéke ne szakadjon le.
 

Mintegy 40 perces beszédében a pártelnök azt is megjegyezte: “a bevándorlás egy rémisztő veszély, de az elvándorlás tragikus valóság”. Értékelése szerint ma kulcsélmények maradnak ki a családok életéből, az emberek pedig nem kalandvágyból mennek külföldre. “Nem miniszterelnök úr, ez nem kalandvágy; az ön rögeszmés, beteg lelkű kormányzásával egy országban élni, na az a kalandvágy” – fogalmazott Orbán Viktornak címezve.
 

Azt hangoztatta:

kormányra kerülésük esetén “radikális segítséget” kívánnak adni az életkezdéshez, a lakhatás feltételeihez, mert magyar fiatalok nélkül nincs jövő.

 

Vona Gábor kitért arra is, hogy nem bukott és hiteltelen pártokkal kell összefogni, akik felelősek a mai helyzetért, hanem a kormányváltást akaró emberekkel.
 

A Jobbik kongresszusára 388 küldöttet regisztráltak és 304-en voltak jelen. A továbbiakban zárt rendezvényen titkos szavazáson döntenek a miniszterelnök-jelöltről, az országos választmányi elnök mandátumáról és három felügyelőbizottsági tag személyéről, majd megerősítik azokat az alapelveket, amelyek meghatároznák a Jobbik tevékenységét kormányra kerülése esetén.

A napirendről szavaznak a Jobbik 16. országos kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2017. június 10-én. Balról jobbra Murányi Levente, a Jobbik Felügyelő Bizottságának tagja, Pintér Tamás országgyűlési képviselő, Sneider Tamás, a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke, frakcióvezető-helyettes, Vona Gábor pártelnök, Toroczkai László alelnök, Ásotthalom polgármestere, Janiczak Dávid alelnök, Ózd polgármestere és Fülöp Erik alelnök, Tiszavasvári polgármestere. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: