Fegyverneken történt – 2 kisfiú sérült a baleset során

2017. július 12-én 20 óra körül Fegyvernek belterületén baleset történt.

Két kerékpárral közlekedő gyermek közlekedett a Kodály Zoltán úton, majd az egyik útkereszteződésbe úgy hajtottak be, hogy nem adtak elsőbbséget a védett úton közlekedő személygépkocsinak, amely elütötte őket. A hat éves fiú súlyosan, míg tizenkét éves társa könnyebben sérült.

Kérjük, feltétlenül beszéljenek gyermekeikkel a közlekedési szabályokról, hogy mire kell figyelni a közlekedés során, mit jelentenek a jelzőtáblák, hogyan haladhatnak be egy kereszteződésbe, akár gyalogosan, akár kerékpárral közlekedve! A passzív biztonsági eszközök életet menthetnek! A kerékpárosok esetében a bukósisak és a láthatósági mellény nagyon hasznos lehet. Személygépkocsiban utazva pedig ne feledjék bekapcsolni biztonsági övüket!

 

– Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság –

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close