Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Hét taxi rendszámát vonták be a közlekedési hatóság munkatársai

A nyári turisztikai szezonban folyamatosan zajló taxisellenőrzések során eddig hét jármű rendszámát vonta be a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban működő közlekedési hatóság.

 

A szaktárca csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a júniusban megkezdett akció során eddig mintegy ötszáz járművet ellenőriztek Budapesten. Több mint tíz esetben szabták ki a maximális, 600 ezer forintos bírságtételt szabálysértő taxisokra, jellemzően az érvényes engedélyek hiánya miatt.
 

A fővárosban egyszerre több egység dolgozik, elsősorban a nemzetközi pályaudvarok környékén, a belváros forgalmasabb pontjain. Az ellenőrzések a Liszt Ferenc-repülőtéren minden nap folynak a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság támogatásával. A szabálysértőket a drosztokon tartott ellenőrzések mellett próbavásárlásokkal is igyekeznek kiszűrni a társhatóságokkal együttműködve.
 

A szakemberek jogsértés esetén helyszíni bírságot szabhatnak ki, a taxis engedély visszavonását kezdeményezhetik, vagy akár a jármű hatósági jelzését is bevonhatják.
 

A taxis hiénákkal szembeni fellépés hatékonyságát igazolja az NFM közlése szerint, hogy a vizes világbajnokság kapcsán egyetlen taxival kapcsolatos bejelentés sem érkezett be a hatósághoz.

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: