Dúró Dóra országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke lakossági fórumot tart Újszászon 2017. január 21-én. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

A Jobbik azért tenne, hogy a szegény családban született hallgatók is részt tudjanak venni a felsőoktatásban

A Jobbik átfogó ösztöndíjreformot és több kollégiumi férőhely elérhetővé tételét sürgeti annak érdekében, hogy a szegény családban született hallgatók is részt tudjanak venni a felsőoktatásban.

 

Dúró Dóra, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a tavalyihoz képest kevesebben kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat állami képzésben. Míg 2016-ban 57 311 hallgatót vettek fel, idén 55 733-at; a 2010-es 68 ezerhez képest pedig drasztikus a csökkenés – mondta.
 

Szóvá tette azt is, hogy az Eurostat szerint Magyarország utolsó helyen áll az unióban a társadalmi mobilitás szempontjából, szerinte ebben az oktatási rendszernek kulcsszerepe van.

 

Rossz irányba változott a hallgatók megélhetése, elégtelen a kollégiumi férőhelyek száma, az ösztöndíjak mértéke 10 éve nem változott

– sorolta Dúró Dóra, aki utóbbival kapcsolatban azt javasolta, hogy a támogatások azonnal érjék el legalább a 2007-es reálértéket.
 

A jobbikos politikus szerint egyre több elitgimnáziumban tanuló külföldi továbbtanulást tervez, a magyar kollégiumok pedig a magasabb támogatás miatt előtérbe helyezik a külföldi hallgatókat.

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: