Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Akciót indított fehér gólyák megmentésére a Madárkórház Alapítvány

Akciót indított a Madárkórház Alapítvány a madármentésben is résztvevő állatvédő civil szervezetek, valamint hivatalos mentőhelyek számára, hogy az általuk mentett fehér gólyákat megfelelően felkészítve indíthassák el afrikai útjukra – közölte az alapítvány hétfőn az MTI-vel.

 

Az idén nevelkedett, fiatal gólyák ezekben a napokban hagyják el a fészküket és indulnak el afrikai telelőhelyük felé. Életük ezen szakasza tapasztalatlanságukból adódóan különösen veszélyes számukra. A Madárkórház Alapítvány akciója lehetőséget ad a madármentéssel foglalkozó intézmények és magánszemélyek számára, hogy nevelt, vagy gyógyult gólyáikat szabadon eresztés előtt még időben felkészíthessék a leggyakrabban előforduló veszélyforrás, a halált is okozó villanyoszlopok és légvezetékek elkerülésére.
 

Az egyedeket az alapítvány egy erre a célra kijelölt röpdében fogadja, ahol megtalálható mindaz a hatás, amely a természetben is éri a madarakat.
 

Mint írják, a felkészítés már egy-két nap eltelte után is sikeres lehet, de ajánlatos a felkészítést a gólyák telelő helyükre való indulásáig folytatni. A program sikerességét egyedenként külön-külön is megfigyelik az alapítvány munkatársai – írták a tájékoztatóban.

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close