Egyre cikibb a fideszes sajtókampány a Vona bocsánatkéréséért folytatott küzdelemben

Jász-Nagykun-Szolnok megyében is elindult a Fidesz Vona Gábort lejárató kampánya és lépten-nyomon igyekeznek a kormánypárt képviselői sajtótájékoztatók formájában felhívni a figyelmét a lakosságnak: “Vona kérjen bocsánatot!” aki igazából meg is tette, de a Fideszesek nevében. Na de miért is?

Pócs János – a Jászság fideszes képviselőjének – videóját követően Szolnokon Boldog István is megtartotta a mára már lassan megszokott tartalmú hírt, mely alapján a Fidesz szerint Vona Gábor  a Jobbik elnökeként 3 millió(???) nyugdíjast sértett meg egy kijelentésével. Jó! Jó! Vagy mégsem annyira igaz ez így?

 

 

Kezdjük az elején és a Fidesz háza táján

Nagy port kavart amikor Szalay Ferencnek (Fidesz-KDNP) Szolnok város polgármesterének vén kurvázása, amely esetet követően pár hónappal az év polgármesterévé is választották.

Mindezt megelőzően a Fideszhez szorosan köthető Habony Árpád egy idős házaspárt érintő tettlegességéért (az idős férfit leütötte, az asszonyt hasba rúgta) el is ítélték garázdaság vádjával. Vagy sokan azt sem felejthették el, mikor a mára már miniszterelnökséget vezető Lázár János úgy nyilatkozott: “akinek nincs semmije, az annyit is ér“.

Mindehhez a mára már nyugdíjassá válókat és nyugdíjas éveiket tervező állampolgárokat is érintette, amikor az Orbán-kormány úgy lenyúlta a 2700 milliárdos magánnyugdíjpénztárak vagyonát államadósság-kezelésre, hogy csak na.

A kormánypárthoz köthetően a nyugdíjak és nyugdíjasok helyzetét így már sokszor megsértették. Bocsánatkérés volt? Ejnye-bejnye esetleg. (Csak úgy, mint az egyéni nyugdíjszámla, amely ígéretekből állt.

Mindeközben a kormány megemeli a nyugdíjkorhatárt és előfordulhat ha így haladunk, hogy az itthon maradó unokáink akár 70 évesen is dolgozhatnak majd.

 

 

Kerüljön tiszta víz a pohárba

Először is, a félreértések elkerülése végett, akinek nem inge az alábbi bejegyzés, az ne vegye magára! Őszinte szeretettel üdvözlöm azt a sok-sok nyugdíjas honfitársamat, aki képes a politika manipulációjától függetleníteni magát. Szavazzon bárkire is jó egészséget és sok boldogságot kívánok neki! Viszont van egy olyan folyamat, amit már nem hagyhatok szó nélkül.

-kezdte Vona Gábor azt a bejegyzését, amely az alábbiakban olvasható (ezek szerint nem 3 millió nyugdíjasra vonatkozik? -a szerk.) és a Fidesz (illetve a kormány hű médiák) igyekeznek saját szemszögükből közreadni úgy, hogy még  telefonos kampányt is indítottak annak elhíreszteléséért.

 

Vona Gábor szavaira pedig nincs mentség, mint az igazság. Vagyis a kormánypárthoz hű nyugdíjaskorúak egy köre fizikai bántalmazásokra is képes és nem éppen szép beszéddel teszik mindezt.

A fentebb látható bejegyzés kiragadásából tehát nem csinál mást, csak hergeli a kormánypárt hazánk nyugdíjasait úgy, hogy plusz egy lapáttal a telefonhívások után igyekeznek sajtótájékoztatókon is minél szélesebb körben lejáratni úgy a Jobbikot, ahogy Vona Gábor pártelnököt. (Vona egyébként bocsánatot is kért a Fidesz nevében.)

 

A nagyobbik kormánypártnál tehát nem csak elindult, hanem javában zajlik a 2018-as kampány, és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is lépten-nyomon egymást érik a kormánypárti politikusok sajtótájékoztatói. Az általunk ismert legutóbbit Boldog István (Fidesz-KDNP) tartotta, amelyre a Jobbik képviselői is reagáltak:

 

Nem Vona Gábornak és a megyei Jobbikosoknak kell bocsánatot kérnie a nyugdíjasoktól, hanem a Fidesznek, amiért szétverte az idősek egészségügyi ellátását, elvett 3000 milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári vagyont, de legfőképp azért, mert az elmúlt héten azt a Fideszes szolnoki Polgármestert tüntették ki az Év Polgármestere díjjal, aki 10 hónappal ezelőtt gusztustalan stílusban, trágár szavakkal hordott le idős hölgyeket egy nyilvános gyűlésen.
Képmutató és egyben cinikus dolog, hogy a Fidesz másoktól vár bocsánatkérést szándékosan kiforgatott kijelentések miatt, amikor a Szolnok megyei fideszesek még most sem határolódtak el Szalay Ferenc időseket sértő szavaitól, sőt meg is jutalmazták érte.
A Jobbik, az  uszító, a magánszférát sem kímélő fideszes telefonálgatás helyett azt ajánlja: Orbán Viktor ne futamodjon meg Vona Gábortól, legyen benne bátorság és fogadja el az idős emberek problémáiról szóló nyilvános, hazugságvizsgálós tévévitára kihívást, ne nevezze komolytalannak a nyugdíjasok valódi gondjait!
Boldog Istvánnak a nyugdíjasok hergelése helyett pedig azt javasoljuk, inkább győzze meg párttársait a béruniós kezdeményezésünk támogatásáról, amely egy történelmi jelentőségű és egyedülálló törekvés. A Bérunió eredménye az lesz, hogy végre a magyar dolgozók is ugyanakkora bért kapnak, mint nyugati társaik, és a nyugdíjasok is magasabb nyugdíjat kapnak kézhez havonta.

– közölte Dr. Lukács László György országgyűlési képviselő, a Jobbik JNSZ megyei alelnöke és Csányi Tamás a Jobbik JNSZ megyei elnöke, országgyűlési képviselő-jelölt.

 

 

A fideszes Boldog által tartott sajtótájékoztatót itt tekinthetik meg:

 

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close