Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Ma a 4-es főúton járt “A szállító”

Sokan ismerhetik a kifejezést, amikor különféle tárgyakat különböző módon igyekeznek szállítani a sofőrök, azaz szleng nyelven egyszerűen csak azt mondhatjuk rájuk: “A szállító”

 

Akadt már amikor luxus sportautóban szállítottak tetőgerendákat, amelyek az anyósülésen foglalták el a helyet a magaslatokba nyúlva, de láthattunk már olyat is, ahol 2 személyautó volt elrejtve egy teherautó ponyvája alatt.

 

Az interneten megannyi példát láthatunk, de az a valóság áll legközelebb hozzánk, amit saját szemünkkel látunk és tapasztalunk.

 

Ugyanis az előbb leírtakhoz hasonló szállítási megoldást láthattak sokan ma – akik délután – Szolnok térségében jártak, hiszen az alábbiakkal szembesülhettek:

Egy külföldi rendszámos teherautón egy személygépjármű 2017. augusztus 6-án. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

A látottak alapján a kerekek nem voltak rögzítve, és a személygépjármű is eléggé ingázott a raktérben a mintegy 90 km/h sebesség mellett. A raktérről pedig annyit, hogy a képek alapján is kicsinek bizonyult a szállítás eme módjára való tekintettel. Bár a túlnyúlást már nem is említjük.

Csak bízni tudunk abban, hogy bármerre is vette az irányt (Budapestről Szajol irányába tartott), nem okozott és nem is szenvedett balesetet az, aki ezt bevállalta.

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: