Fotó: police.hu

Filmbe illő jelenet zajlott Debrecenben – Menet közben a motorháztetőn kapaszkodott egy férfi

A két férfi között elfajult a vita, a debreceni rendőrök elfogták őket.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2017. szeptember 12-én 9 óra körül arról, hogy Debrecenben, a Balmazújvárosi út melletti szervizúton egy közlekedő személyautó motorháztetején kapaszkodik egy férfi. A rendőrök rövid időn belül a helyszínre mentek, ahol azonosították a jármű vezetőjét, valamint azt a 34 éves debreceni férfit, aki a motorháztetőn utazott. A nyomozás adatai szerint a két férfi veszekedett egy mással majd a 45 éves L. József autójával el akart hajtani a helyszínről, amit haragosa, B. Géza úgy akart megakadályozni, hogy a gépjármű elé áll. A hajdúhadházi férfi járművével ennek ellenére elindult, ezért B. Géza a motorháztetőre ugrott, ahol megkapaszkodott, majd közel 800 méter megtétele után öklével betörte a szélvédőt.

 

 

A rendőrök mind a két férfit elfogták, majd előállították őket a rendőrkapitányságra. A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya L. Józseffel szemben közúti veszélyeztetés bűntett, míg B. Géza esetében közlekedés biztonság elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

 

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close