Vidék.MA

Szeretne több zöldet a környezetében? (Pályázati felhívás)

Magyarország területén a közösségi funkciójú zöld területek létesítése, fejlesztése és rehabilitációja mellett a társasházak belső udvarainak zöldítésére lehet pályázni.

Amint azt a pályázati honlapon írják, a Mol Magyarország idén tizenkettedik alkalommal meghirdeti a MOL Zöldövezet Programot, mely kiemelt célja – a zöldfelületek növelésén túl -, hogy a programok a tervezéstől a megvalósításig a helyi közösség aktív részvételével valósuljanak meg, valamint a kialakított területek gondozásában is vállaljanak szerepet.

 

Az elmúlt 12 évben ezeken a programokon keresztül igen sok helyi közösség tapasztalta meg saját erejét, az összefogásban rejlő lehetőségeit. Várjuk mindazon civil szervezetek, társasházak jelentkezését, akik a helyi közösség bevonásával szeretnének létrehozni egy közösségi parkot, egy zöld belső udvart, vagy közösségi kertet.

 

A pályázni az alábbi két kategóriában lehet, az ötletpályázatok beérkezési ideje 2017. október 20 (péntek) 16:00

 

 A kategória:

  • közösségi funkciójú zöld területek létesítése, fejlesztése és rehabilitációja az ország egész területén;

B kategória:

  • társasházak belső udvarainak zöldítése az ország egész területén.

 

 

 

A létrehozott, felújított területnek mindkét kategória esetében közösségi funkciókat kell ellátnia, a közösség használatára kell készülnie.

 

A pályázat utófinanszírozott, tehát az elnyert támogatást teljes egészében a program tartalmi és pénzügyi elszámolása után kapja meg a támogatott szervezet. A kiválasztott terület kialakításának/megújításának tervét a helyi közösség bevonásával kell kidolgozni, majd pedig a munkálatokat és a terület utógondozását is a helyi közösség aktív bevonásával, részvételével kell elvégezni.

 

 

A megpályázható összeget szándékosan nem tartalmazza a pályázati kiírás, szeretnénk ha a pályázatok a valós igényeknek megfelelő összeget tartalmaznák. Támpontot viszont adhat az előző évi nyertesek listája, mely a Letöltések menüpont alatt megtalálható.

 

 

Amennyiben pályázni szeretne, itt tudja a MEGTEKINTÉS-re kattintva  elolvasni az aktuális pályázati felhívást:

1. Települések zöld területeinek megújítása – MEGTEKINTÉS

2. Társasházak belső udvarainak zöldítése – MEGTEKINTÉS

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close