Fotó: Vona Gábor Facebook oldala

A Jobbik jelenleg is együttműködne az Állami Számvevőszékkel, ha azt politikai megrendelésre nem akadályoznák

A Jobbik – mint az eddig ellenőrzések során mindig – most is teljes mértékben együttműködött az Állami Számvevőszékkel az ellenőrzés lefolytatása terén. Az Állami Számvevőszéktől kapott első adatbekérést teljesítettük, ezzel kapcsolatban 2017. szeptember 21-én személyes egyeztetésre is sor került az Állami Számvevőszék és a Jobbik között a Képviselői Irodaházban.

Ezen megbeszélésen az Állami Számvevőszék szóban tájékoztatta a pártot, hogy  az eddigi gyakorlattól eltérően – nem várható helyszíni ellenőrzés, csak az elektronikusan beküldött dokumentumokat ellenőrzik. A megbeszélésen felmerült kérésekről jegyzőkönyv is felvételre került az Állami Számvevőszék által. A párt menet közben több kérdést is tett fel az adatszolgáltatás során, ugyanis az Állami Számvevőszék által rendelkezésre bocsátott dokumentumokhoz kitöltési útmutatót sajnos nem biztosított, illetve a kitöltendő dokumentumok egy részét nem szerkeszthető formában bocsátotta rendelkezésre. Ezen kérdéseket az Állami Számvevőszék általában néhány napon belül meg is válaszolta. A kapcsolattartás tehát folyamatos volt.

 

 

Egy 2017. szeptember 29-én olvasott, szeptember 28-a délutáni dátumozású, elküldött e-mailből értesültünk arról, hogy az Állami Számvevőszék 29-én reggel 9-re tervezett kimenni helyszíni ellenőrzést tartani a Villányi úti irodánkban. Ennek során a helyszínen meg kívánták tekinteni a 2015-2016-os év dokumentumait papír alapon valamint jelezték, hogy ellenőrizni kívánják a 2017. január 1-e és június 30-a közötti időszakot is. Az ügy azért is érthetetlen, mert Schön Péter gazdasági igazgató előző nap telefonon beszélt az Ellenőrzésvezetővel és jelezte is neki előzetesen, hogy 2017. szeptember 29-én nem dolgozik, de a következő munkanapon október 2-án, esetleg 3-án természetesen alkalmas lenne neki az időpont egy találkozóra. Ezen beszélgetés során is csak a 2015-2016-os anyagokról volt szó, nem említette az Ellenőrzésvezető, hogy a 2017-es évet is ellenőrizni kívánják és nem is beszéltek meg konkrét időpontot.

 

Magyar szívvel, Józan ésszel, Tiszta kézzel az Állami Számvevőszék előtt is. (Képünk illusztráció.)

 

A Gazdasági Igazgató a levél elolvasását követően azonnal válasz e-mailt is írt erről az Állami Számvevőszéknek, az általuk kapcsolattartásra megadott címre, amelyben megerősítette az előző nap telefonon is elmondottakat, amely szerint a 2017. október 2-i hétre javasol időpontot a személyes találkozóra, illetve kérdéseket tett fel a 2017-es évre vonatkozó ellenőrzésről. Ezen ellenőrzés tényéről eddig nem tájékoztatták a pártot, az Állami Számvevőszék honlapján az Állami Számvevőszék 2017. második félévi ellenőrzési terve című dokumentumban sem szerepelt.


Az Állami Számvevőszék 2017. szeptember 26-án is az alábbiakat hozta a sajtó tudomására:


“A törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzik a központi költségvetésből támogatásban részesülő pártok gazdálkodásának törvényességét. Az ÁSZ 2017. július 10-én hozta nyilvánosságra 2017. második félévi ellenőrzési tervét. A második félévben a Jobbik 2015-2016. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzésére is sor kerül más pártok mellett. “Felhívom a figyelmét, hogy az Állami Számvevőszék az ellenőrzéseit előre meghatározott nyilvános, féléves ellenőrzési terv, a nemzetközi standardokat irányadónak tekintő módszertan, és kidolgozott ellenőrzési program alapján utólagosan végzi”.

 

A Gazdasági Igazgató ezért levelében érdeklődött arról is, hogy pontosan milyen, mikor és ki által elfogadott, mikor és ki által jóváhagyott ellenőrzési terv alapján zajlik ez az ellenőrzés, mikor és kinek küldtek erről értesítést, valamint milyen jogszabályi helyre alapozzák az ezen ellenőrzést, tekintve, hogy egy még beszámolóval le nem zárt, a folyó évről van szó. Abban is kérte az Állami Számvevőszék belátását, hogy – amennyiben sikerül tisztázni az ellenőrzés jogi hátterét – a kért adatok teljesítésére nem elegendő az általuk kitűzött határidő, és kérte, hogy az Állami Számvevőszékről szóló törvényben előírt 5 munkanapos határidőt tűzzenek ki.

 

 

A 2017. szeptember 29-i e-mail megérkezését az Állami Számvevőszék 2017.10.02 13:42-kor iktatta, válasz azonban azóta sem érkezett rá, csak lezárták az adatszolgáltatásra szolgáló internetes felületet és a mai napon az Állami Számvevőszék kiadott egy közlemény, amely szerint az ügyészséghez fordul az ügyben.

 

 

Fentiek miatt felmerülhet bennünk, hogy az eddigi kiegyensúlyozott szakmai kapcsolat után az Állami Számvevőszéket is beszippantotta a Fidesz kormány politikai elvárása és egy választási időszak kezdetén az Állami Számvevőszék szándékosan teremt egy olyan helyzetet, amelynek során  a kormánypárt kinyújtott kezeként megpróbálhatja ellehetetleníteni a Fidesz egyetlen esélyes ellenzéki kihívóját.

 

 

A Jobbik ahogy eddig is, ezentúl is próbál együttműködni az Állami Számvevőszékkel, azonban kérjük, hogy ebben ők is legyenek újra partnerek. Jelenleg is át szeretnénk adni nekik a kért pénzügyi adatokat és dokumentumokat, de az Állami Számvevőszék válaszra sem méltat minket, pedig a Jobbik bármelyik percben kész ezt megtenni.

 

 

Habár még nem sikerült tisztázni, hogy a 2017-es évről szóló ellenőrzést milyen ellenőrzési terv alapján kívánják lefolytatni, természetesen ezen ellenőrzés során is együtt fogunk működni az Állami Számvevőszékkel és a rendelkezésükre bocsátjuk a kért dokumentumokat, amelyeket jelenleg is bármikor át tudunk adni részükre.

A Jobbik ezen tényekről, információkról jegyzőkönyvvel és e-mailes levelezéssel rendelkezik, amelyet szükség esetén a nyilvánosság elé is tár – közölte Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója MTI/OS közleményeiben.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close