Fotó: internet (A kép illusztráció.)

A többség biztonságosabb lakáshitelt szeretne

Folytatódik a növekedés a lakáshitelezési piacon, az év első 8 hónapjában 415 milliárd forintra rúgott az új lakáshitelek összege, ez pedig 35 százalékos éves növekedésnek felel meg – derül ki a BankRáció.hu friss, jegybanki adatokat is felhasználó elemzéséből. A jelentős emelkedés az ingatlanpiaci élénküléssel, ezen belül a válság alatti és utáni években elhalasztott ingatlanberuházásokkal és -vásárlásokkal, a háztartások pénzügyi mozgásterének erősödésével és az alacsony kamatokkal magyarázható elsősorban – közölték Vidék.MA hírportálunkkal.

 

  • Az új lakáshitelek 60 százaléka éven túli kamatfixálású, tehát a többség a kiszámíthatóbb hiteleket kéri.
  • Az év első 8 hónapjában 415 milliárd forint összegben vettek fel lakáshitelt az emberek, ami 35 százalékos emelkedést jelent éves szinten.
  • Az éven túli kamatfixálású lakáshitelek összege 39 százalékkal 245 milliárd forintra emelkedett.
  • A BankRáció.hu szerint is az éven túli lakáshiteleké a főszerep: a kalkulációk több mint 90 százaléka ezekre a konstrukciókra szól.

 

 

39 százalékos pluszban a fix törlesztőrészletű lakáshitelek

A BankRáció.hu elemzése kiemeli, hogy az új lakáshiteleknél többségben vannak az éven túli kamatfixálású lakáshitelek, amelyek kiszámíthatóbbak az éven belüli kamatrögzítésű – más néven – változó kamatozású konstrukciókkal szemben. Az év első nyolc hónapjában 245 milliárd forintot tettek ki az éven túli kamatfixálású lakáshitelek. Ez egyfelől 39 százalékos növekedést jelent éves összevetésben, másrészt a teljes 415 milliárd forintos piac 59 százalékát adják.

 

“Az adatokból leegyszerűsítve az látható, hogy a többség – az összegek alapján tízből kilencen – a kiszámíthatóbb, több mint egy évig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshiteleket választják” – mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője. Hozzátette: “A saját adataink szerint is a több mint egy évig fix törlesztőrészletű hitelek a népszerűbbek, az összes idei lakáshitel-kalkuláció 91 százalékát ezekre a konstrukciókra szóltak”.

 

 

Fokozottabb verseny várható

Az elemzés rámutat arra is, hogy az éven túli kamatfixálású új lakáshiteleknek több mint 53 százaléka 1-5 évig garantálja a fix törlesztőrészletet, az 5 és 10 éven táliak aránya pedig 35 és 11 százalékos volt az idén. Trencsén Erika szerint a hitelfelvevők igényei alapján a fix törlesztőrészletű lakáshitelek piacán lesz komolyabb verseny a bankok között, ezt pedig fokozhatja a jegybank által idén bevezetett fogyasztóbarát lakáshitelekről szóló minősítési rendszer. A szakember hozzátette: a fokozott banki verseny miatt különösen fontos, hogy a hitelfelvevők az igénylés előtt alaposan tekintsék át a kínálatot, mert a bankok ajánlatai között milliós különbségek lehetnek a teljes visszafizetendő összegben.

 

A BankRáció.hu elemzése szerint a fix törlesztőrészletű lakáshitelek között az akár 15-20 évre rögzítettek nyújtják a legnagyobb biztonságot. Ezek ugyanis hosszú távra kiszámítható kiadást jelentenek még abban az esetben is, ha esetleg a kamatok a következő években, évtizedben emelkedő pályára kerülnének.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close