Fotó: internet

A Jobbiknak volt igaza: Közel 80 sajtópert buktak a kormánypárti médiák eddig

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében a mai napon összesen 2,6 millió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezett több kormánypárti “sajtóorgánumot”, jelesül a Ripostot, az Origót, a Lokált és a 888-at – közölte az Alfahírrel a Jobbik sajtóosztálya.

„Az igazságot, a tényeket nagy ívben kerülő termékeknek most azért kell fizetniük, mert a Jobbik elnökéről azt hazudták, hogy a Szürke Farkasok nevű török terrorszervezet tiszteletbeli tagja. A Jobbik eddig közel nyolcvan sajtópert nyert a közpénzen eltartott, hazug kormánylapok ellen”

– olvasható a párt közleményében.

 

Korábban Vona Gábort, a Jobbik elnökét és miniszterelnök-jelöltjét is meghallgatta bíróság, elmondta: nemcsak a Jobbikot, de őt emberileg is személyes sérelem érte. Az ellene indított lejáratókampányt pedig tervezettnek és összehangoltnak nevezte. Hangsúlyozta: nem tajga, és még csak tiszteletbeli tagja sem a Szürke Farkasoknak.

 

 

A több kormányzati sajtóorgánum által megosztott képen, amelyen a Szürke Farkasoknak tulajdonított kézmozdulattal látható, egy Törökország-szerte ismert szimbolikus jel mutatott, és nem köthető csupán a török nacionalista szervezethez. A Jobbik tanukkal igazolta azt is, hogy a hazugságok miatt Vona Gábor Facebook-oldalára több negatív visszajelzés és támadás is érkezett.

 

 

A per során a Jobbik jogi képviseletet indítványt nyújtott be, hogy tanúként hallgassa meg a bíróság Ómolnár Miklóst, a Ripost főszerkesztőjét és Habony Árpádot. A bíróság ezt végül nem találta indokoltnak.

 

 

Forrás: Alfahír.hu

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close