Karcagon tartották a megyei közgyűlést (Az átlag felett a halálozási szám, de szó esett a 4-es főútról is)

Míg a kormánypárti képviselők megszólták a közérdeket szolgáló és közutakat érintő felszólalást amit (csak) egy fényképpel igyekezett alátámasztani Andrási András – pedig sokkal több balesetről is mutathatott volna képet -, addig az egészségügyi helyzet állapota sem éppen jó képet fest a megyében.

Nincs mit nagyon mellébeszélni amikor a Jász-Nagykun-Szolnok megyei lakosság egészségügyi helyzetéről megtartott előadások is jól mutatták: a halálozások száma magasabb az országos szintnél, amelyre okokat és következetes megoldási javaslatokat is végighallgathattak a jelenlévők.

Az egészségügy helyzetéről

Amint azt Budai Lóránt képviselő is közzétette közösségi oldalán, úgy tudni kell, hogy hazánk csak bő fele annyit költ egészségügyre, mint átlagosan az OECD-országok szoktak. Meg is van az „eredménye”. Magyarországon az átlagosnál is többen halnak meg iszkémiás szívhalálban, valamint mellrák, vastag- és végbélrák halálozásban. De a mai ülés anyagából még ennél is megdöbbentőbb adatok derültek ki: térségünk sok szempontból még az országos átlagtól is messze elmarad. Ráadásul a megye lakosságszáma tovább csökkent, vagyis folyamatos fogyás tapasztalható. Szomorú tény, hogy tovább csökkent a fiatalok aránya, míg a 65 éves és idősebb népesség aránya emelkedik, így évek óta növekszik az aktív korúak ellátási terhe, illetve az egészségügyi és szociális ellátórendszer iránti igény.

 

Hozzátette a jászsági képviselő, miszerint a Jobbik a magyar emberek életesélyeinek felzárkóztatását tartja az egyik legfontosabb feladatnak az egészségügyben. Szükségesnek tartják továbbá az állami társadalombiztosítás megőrzését és megerősítését, egy önálló Egészségügyi Minisztérium létrehozását és a GDP-arányos költés európai uniós átlagra való emelését. Támogatják továbbá az ágazati életpályamodellt és tiltanánk a hálapénzt, mely egy intézményvezetői döntés alapján Jászberényben engedéllyel adható…

 

 

Mindezt és a további jobbikos képviselők felszólalásait is a fideszes Kovács Sándor – a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat bejegyzését megosztva – úgy értékelhette (amit posztként reklámozott is saját közösségi oldalán)

“Sajnos egyes képviselők hozzászólásaiból tisztán látszódott, hogy a kampány már megkezdődött.”

 

Érdekes megjegyzés ez, hiszen a helyszínen feltett kérdések, mint az orvos elvándorlási tendenciája, védőnők helyzete, táppénzre vonatkozó adatok, betöltetlen orvosi praxisok helyzete ha nem a köz, akkor kinek az érdeke és miért lenne kampány, ha a lakosság érdekéit nézve merülnek fel a hozzászólások és megjegyzések?

 

 

Halálút a 4-es főút, de az új tűzoltó autókkal is gond van

A napirendi pontok előtt így került fel az a 4-es főút témaköre is, miszerint a köznyelvi “halálútbizony szedi áldozatait, és hiába mondják például akár az örményesiek, akár a fegyvernekiek az ügy fontosságát, úgy tűnik a jelenlegi kormányzat csak ül a dolgokon.

 

Ezt a szomorú helyzetképet igyekezett egy tragikus halálesetről szóló hírrel (és annak fényképével) alátámasztani Andrási András, aki direkt kiemelte felszólalásában – talán előre látva a kormánypártiak  hozzáállását – miszerint nem kampánytéma, hanem egy olyan fajta felhívás, ami egyre csak nyomatékosítaná a 4-es főút négysávúvá alakítását Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Sőt! Az is napvilágra látott, hogy az új tűzoltóautók is hiába kerültek százmillió forint feletti értékbe, mégis sok problémával küzdenek.

 

 

Andrási András karcagi képviselő felszólalását itt tekinthetik meg a Karcag Jobbik TV felvételeként az arra kapott kormánypárti válaszokkal és az ügy centrális lényegéről való “tereléssel”:

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close