Református iskola új szárnyának alapkövét tették le Püspökladányban

Új épületszárnnyal és tornateremmel bővül a püspökladányi Erőss Lajos református általános iskola, a beruházás alapkövét ünnepi istentiszteletet követően helyezték el vasárnap az iskola udvarán.

 

Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár avatóbeszédében a keresztény közösségek megtartó erejére hívta fel a figyelmet.
 

Az államtitkár szerint egy építkezésnél is az a munka a legfontosabb, amely “a felemelkedő falakon keresztül a közösséget erősíti meg, és a közösséget építi újjá”.
 

Egy iskola felújítása nemcsak az iskola, hanem a város, a megye, az egyház és a nemzet ünnepe is – hangoztatta a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy a kormány ezért támogatja az egyháznak azt a törekvését, amely a hitéleten túl segít a gyerekek nevelését szolgáló közfeladat-ellátásban.
 

A magyar kormány 500 millió forinttal támogatja a püspökladányi Erőss Lajos református általános iskola bővítését – jelezte Fülöp Attila, megjegyezve, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület négy iskolabővítését, illetve -építését – Püspökladány mellett Fehérgyarmaton, Mezőtúron és Karcagon – összesen 5,3 milliárd forinttal támogatja a kormány.
 

Fülöp Attila felidézte, hogy míg a rendszerváltás időszakában csak néhány ezer gyerek járt egyházi fenntartású iskolába, 2010-ben már 110 ezer, 2017-ben pedig több mint 210 ezer gyerek tanul egyházi iskolákban.
 

Ahhoz, hogy ezekben az iskolákban méltó színvonalú oktatás legyen, méltó színvonalú infrastruktúrára van szükség, ezért is segíti az egyházat ebben a törekvésében a kormány – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
 

Amikor Püspökladányban egy ilyen iskola a bővítés mellett dönt, azt is jelzi, hogy szeretne megmaradni magyarnak, szeretne megmaradni kereszténynek – tette hozzá Fülöp Attila.
 

Az avatóbeszédet követően Fekete Károly tiszántúli református püspök a helyi lelkipásztorok közreműködésével elhelyezte az új iskolaszárny és a tornaterem alapkövét, majd az iskola udvarán felavatták a műfüves sportpályát.

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: