Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Az Eurosport is közvetíti a 2018-as Tour de Hongrie-t

Az Eurosport televíziós csatorna is közvetíteni fogja a 2018-as Tour de Hongrie magyar kerékpáros körversenyt.

Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos a Digi Sport pénteki Reggeli Start című műsorában jelentette be, hogy a kormány támogatásának köszönhetően valósul meg a közvetítés, mégpedig ígérete szerint olyan színvonalon, amelyre még sosem volt példa a magyar körverseny történetében.
 

“A Tour de France sem csak egy kerékpárverseny, hanem egyben országimázs is, ezért a Tour de Hongrie közvetítése is kedvet hozhat ahhoz, hogy a külföldi nézők ellátogassanak hozzánk” – fogalmazott a kormánybiztos, aki szerint Magyarország ezzel a lépéssel felzárkózik a szomszédos országok mellé.
 

Lovassy Krisztiánnak az októberi berlini pálya Európa-bajnokságon scratchben nyert ezüstérme kapcsán Révész Máriusz elmondta, hogy szerinte a hazai pályakerékpáros sport fejlesztése érdekében három velodrome építésére lenne szükség. Hozzátette: éppen elfogadásra vár egy ezzel kapcsolatos kormányhatározat, s örülne annak, ha két-három éven belül egy új fedett fapálya épülne Magyarországon.

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close