Bemutatták az Időutazás, 130 év a torna történetében című könyvet

Bemutatták az Időutazás, 130 év a torna történetében című könyvet, amely a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) sportágtörténeti sorozatának harmadik darabja.

“A mi korosztályunknak a könyv szent dolog. Ebből tanultunk, ez jelentette a szórakozást, a tatai edzőtáborban is rendkívül fontos volt számomra az olvasás. A könyvek nagyon sokat jelentenek az idősebb generációknak, ezt a kötetet is nagy értéknek tartom, ami szövetségünk gondozásában megjelent” – kezdte a szerdai, budapesti könyvbemutatót Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke.
 

Hozzátette, a 904 oldalas, mintegy négyezer fényképet és dokumentumot tartalmazó kiadvány gyakorlatilag egy fotóalbum, amelyben a tornasport “hazai honfoglalásától” kezdve minden megtalálható.

 

“A sportág értéke, ha a történelmét, a nagyjait megbecsüli. Ebben a könyvben mindannyian benne vagyunk, az elkészítése hihetetlenül nagy munka volt”

– vélekedett a lólengés kétszeres olimpiai bajnoka.
 

A magyar tornasport krónikája, valamint A Magyar Torna Szövetség 125 éve című kötet után ennek a műnek is Karácsony István a szerzője. Mint kifejtette, ünnepnap számára, hogy bemutathatják az elkészült könyvet, amelynek elkészítésében nagyon sokat segítettek azok az egykori versenyzők, edzők, sportvezetők, akik fényképeket küldtek.

“Ez a kötet mindenkiről szól, nem csak az olimpiai bajnokokról. Arról is, aki csak egyszer belépett a tornaterembe vagy felhúzta a tornadresszt”

– fogalmazott Karácsony István. Hozzátette, nem csak a képek megszerzése és beillesztése, de a szereplők azonosítása és az események datálása is rendkívül nehéz feladat volt.
 

Elárulta, következő munkája a Testnevelési Egyetem (korábban TF) tornatanszéke történetének bemutatása lesz.

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close