Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Jó ha tudja mit tehet a személyi jövedelem adószámítás során (Így rendelkezhet az 1+1%-ról is)

2018-ban a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét azoknak is elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, akik korábban munkáltatójuktól kérték az adómegállapítást.

A munkavállalóknak idén januárban már nem kell nyilatkozniuk arról, kérik-e, hogy munkáltatójuk készítse el szja-bevallásukat, azaz a munkáltatói adómegállapítást. A NAV ugyanis számukra is összeállítja a 2017-re vonatkozó bevallási tervezetet. Ehhez semmilyen kérvényt nem kell benyújtani.

 

 

A tervezet akár az adózó közreműködése nélkül is – ha nincs szükség kiegészítésre, javításra – 2018. május 22. után érvényes személyijövedelemadó-bevallássá válik. Az elkészített adóbevallási tervezeteket a NAV 2018. március 15-től az Ügyfélkapun keresztül elektronikus formában elérhetővé teszi.

 

Akinek nincs ügyfélkapuja, 2018. március 19-ig kérheti a tervezet nyomtatott formájának postázását levélben, SMS-ben (06-30/344-4304) vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, formanyomtatványon, továbbá telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon. Az SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell csak elküldeni ebben a formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn

 

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni.

 

Aki mindezek ellenére maga szeretné szja-bevallását elkészíteni, a NAV honlapján, illetve ügyfélszolgálatain már most elérheti a 17SZJA nyomtatványt.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: