Kézben robbant a petárda, arcba csapódott a pirotechnikai eszköz- Országszerte több mint háromezerszer riasztották a mentőket

Országszerte több mint háromezer – ebben csak a fővárosban több mint ezer – riasztásuk volt a mentőknek a mostani szilveszteren – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója hétfő reggel az MTI-vel.

 

Győrfi Pál közleménye szerint a mentők 3189 esetet láttak el szilveszterkor, ebből a fővárosi feladat 1107 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak. A mentőket országszerte 15 pirotechnikai eszközzel összefüggő balesethez riasztották, általában kéz-, arc-, és szemsérülteket kellett ellátni. Példaként említette, hogy egy 20 év körüli férfi kezében robbant fel a petárda, ő roncsolt ujjsérüléseket szenvedett, máshol egy férfi arcába csapódó pirotechnikai eszköz súlyos szemsérülést okozott.
 

Közlekedési balesetek, verekedések, szén-monoxid-mérgezések és belgyógyászati rosszullétek mellett idén is csaknem 300 részeg, esetleg valamilyen drog hatása alatt álló embert kellett kórházba vinni, mintegy 15 százalékuk kiskorú volt – fejtette ki Győrfi Pál.
 

Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos az M1 aktuális csatornán hétfő reggel elmondta: mozgalmasan telt a mentők éjszakája, de a beállított plusz mentőautóknak köszönhetően folyamatos volt a feladatellátás, mindenhová időben odaértek.
 

A főorvos azt is elmondta: az új év első éjszakáján mentőtámadás is történt. Somogy megyében egy epilepsziás gyermekhez hívtak mentőt, s a helyszínen valamiért dulakodás alakult ki, a mentődolgozókat is megtámadták. A gyermeket végül rendőri kísérettel vitték be a kaposvári kórházba a mentők – tette hozzá Golopencza Pál.

 

 

MTI/(Indexfotónk illusztráció.)

János Lajkovics szerint:

Örülök neki, hogy vannak még normális emberek!!!

János Almási szerint:

Ezért használok karikást az nem robban fel , meg a kutyákat se rémiszti meg

János Lajkovics szerint:

Remélem mindnek felrobbant az a hülye feje!!!

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: