Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Magyarországon közel százan fagytak meg az óév végéig

A kormány nem létező problémaként kezelte a tömeges életvesztést akkor is, amikor a Központi Statisztikai Hivatal 2016-ban bekövetkezett 238 fagyhalál esetről számolt be.

A tömegméretű pusztulás folytatódott – így értékelte a Magyar Szociális Fórum, hogy ősz eleje és az év utolsó napja között 71-en vesztették életüket a hideg miatt, amelyről az Alfahír adott számot.

 

Mint írták, a fagyhalál áldozatainak száma az enyhébb időjárás miatt valamivel csökkent 2016 azonos időszakához képest, de helyzet továbbra is tragikus.

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) saját értesülésére hivatkozva arról tájékoztatta az Alfahírt, hogy

az óév végéig 71 ember fagyott meg.

 

Az utóbbi években a Magyar Szociális Fórum állami forrásból szerzett adataival rendre szembesíti a kormányt azzal, hogy nem felelnek a valóságnak azok az állítások, miszerint hazánkban legfeljebb egy-két fagyhalál eset történik és azokért is az áldozatok a felelősek.

Az MSZF felidézte, hogy 2016-ban államtitkári szinten tagadták, hogy bárki is megfagyott volna, jóllehet akkorra már több mint nyolcvan emberéletet követelt a fagyhalál.

 

A kormány nem létező problémaként kezelte a tömeges életvesztést akkor is, amikor a Központi Statisztikai Hivatal 2016-ban bekövetkezett 238 fagyhalál esetről számolt be.

 

 

Forrás: Alfahír.hu

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: