A Demonstrálj az oktatásért címmel a közösségi médiában meghirdetett tüntetés az Alkotmány utcában a Kossuth térnél 2018. január 19-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Sok ezer tanuló tüntet most Budapesten (Videóval)

Egy jobb oktatás elérése érdekében vonultak utcára.

Sok ezren tüntetnek az oktatás modernizálásáért a Kossuth tér mellett, az Alkotmány utcában és úgy tudjuk nagy a szimpátia országszerte azok körében is, akik nem jutottak el Budapestre.

Az Index beszámolója szerint a tömeg legalább három keresztutcányira ér. Ezt onnan lehet tudni, hogy hangosbemondón a 3, utca felé irányítják az érkezőket. Egy ideig zene szólt a színpadról, szemerkél az eső. A tömeg túlnyomórészt diákokból áll, de felnőtteket is látni. A színpadról az első beszéd arról szólt, hogy mi még fiatalok vagyunk, és nem felejtettünk el gondolkodni”. Olyan iskolát szeretnénk, ahol ez meg is marad, kiélhetjük a kreativitásunkat, nem veszítjük el az identitásunkat, megmarad a kritikus gondolkodásunk, és

nem hiszünk el mindent, amit a plakátokon látni,

mondta. A szónok idézte Szent-Györgyi Albertet, aki 1936-ban azt írta az iskoláról, hogy az 12 év szabadságvesztést, és ugyanennyi kényszermunkát jelent. “Nem akarunk túlterhelt, szorongó gyerekek lenni, és ez az ország csak akkor jut valamire, ha a mai fiatalság megfelelő oktatást kap”.

Egy harmadéves egyetemista következett, ő azt mondta, már több százezer forint diákhitele gyűlt össze. Nagy taps fogadta azt a megjegyzését, hogy

a diákokat nem hitellel és röghöz kötéssel kell Magyarországon tartani, hanem valódi lehetőségekkel.

Az egyik szervező, a Független Diákparlament tagja arról beszélt, hogy a 2012-es diáktüntetésekkel is sikerült meghátrálásra kényszeríteni a kormányt. Szerinte ez most is sikerülni fog. Azt követelte, hogy az első diploma mindenkinek legyen ingyenes.

 

A tüntetésen ugyanaz a korosztály beszél, mint akik nézik őket, úgyhogy jól érzik a ritmust, rövid, pörgős beszédek vannak, a szónokok kérdezgetik a tüntetőket, akik nagy elánnal kiabálnak vissza a szónokoknak.

Nagy ovációt kapott az a szekszárdi diáklány, aki arról beszélt, hogy minden tanár azt kéri, hogy csak egy órát foglalkozzanak az ő tárgyával, és ebből az lesz, hogy éjfélig tanulnak. Eleve fáradtan érnek haza, túlterheltek, nincs idejük az őket érdeklő dolgokkal foglalkozni.

Nem a tanulással van a baj, hanem azzal, hogy ez az idő olyan dolgok magolásával megy, amire az életben semmi szükségük nem lesz. Közben pedig nem tudnak foglalkozni a számukra fontos tárgyakkal,

mondta. Hasonlókról beszélt az utána következő diák, azt mondta, hogy

nem lógni akarunk, hanem tanulni,

de értelmes dolgokat.

 

A HírTV élő adását itt kísérhetik figyelemmel:

 

Forrás: Index

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close