Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Bűncselekmény áldozata a debreceni Nagyerdőben holtan talált nő

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. február 19-én 16 óra 20 perc körül Debrecenben, a Nagyerdőben holtan találtak rá járókelők egy nő holttestére.

 

A rendőrség munkatársai a közigazgatási hatósági eljárás szabályai szerint lefolytatták a helyszíni szemlét és halottszemlét. Az eset körülményeinek kivizsgálása érdekében a nyomozó hatóság igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki, aki megállapította, hogy az 55 éves nő halálát idegenkezűség okozta.

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el. Az elkövető felkutatása és azonosítása nagy erőkkel folyamatban van.

 

 

–  police.hu –

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: