police.hu

Jászárokszállás – Egy 14 éves fiú vitte el egy körre édesanyja autóját, majd elütött azzal egy kerékpárost

Édesanyja gépkocsijával okozott balesetet, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt egy 14 éves jászárokszállási fiú.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2018. február 9-én, miszerint előző nap 6 óra körül Jászárokszállás egyik utcáján elütöttek egy kerékpáros férfit, majd az okozó segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

 

 

A rendőrök a beszerzett adatok alapján nagy erőkkel kezdték meg a feltételezhetően szürke színű Suzuki típusú gépjármű és annak vezetőjének felkutatását. A jászsági rendőrök a leírásnak megfelelő összes gépkocsit leellenőrizték a környéken. A jármű sérülései és a helyszínen talált alkatrészdarabok alapján még a bejelentés napján azonosították a balesetet okozó járművet és annak sofőrjét, egy 14 éves helyi fút. A fiatal kihasználva, hogy egyedül tartózkodott otthon, magához vette édesanyja gépkocsiját és útnak indult a településen. Nem sokkal később az egyik utcában ütötte el a vele azonos irányban, az úttest jobb szélén haladó kerékpárost. A biciklis a baleset következtében elesett, ám a fiú annyira megijedt, hogy segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

 

 

A Jászberényi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 14 éves jászárokszállási fiú ellen – közölte a police.hu oldalon a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close